
Janus Pannonius
Az első európai hírű magyar költő, európai ismerettségét annak is köszönhette, hogy latinul írt, s így egész Európa megértette. Vitéz János unokaöccse, Olaszországban tanult, majd nagyváradi kanonok, azután pécsi püspök s Beatrix királyné kancellárja. Sikerei csúcsán, 1471-ben, belekeveredik a nagybátyja által szervezett Mátyás elleni összeesküvésbe, menekülés közben Horvátországban éri a halál. Verseit Mátyás összegyűjtötte a Corvinák számára. Epigrammákat, elégiákat, epikus (elbeszélő) költeményeket írt. Humanista remekmű (az első Magyarországon született humanista alkotás) , a " Búcsú Váradtól" című verse. 1451-ben írta, amikor meg kellett válnia nagyváradi kanonokságától. 1464-ben született a "Midőn beteg lett a táborban" című lírai leírása. Híres munkája a " Pannónia dicsérete" című epigramma. 1466-ban "Egy dunántúli mandulafáról" majd 1466-ban készült el "Saját lelkéhez" című megrendítő elégiája. 1469-71 között írta meg a "Mars istenhez békességért" című háborúellenes költeményét.
Janus Pannonius művei
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
6 db könyv a Gondolkodó magyarok sorozatból: Ki volt Mátyás király?, Ki a magyar, A magyar jellemről, Beszédek, levelek, Shakespeare, A magyar politikai pártok értelmezése - Saját képpel
Online ár:
1 990 Ft
940 Ft - 1 300 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
5 db Gondolkodó magyarok kötet (együtt): Beszédek, levelek + Népies politikai cikkek + Parainesis Kölcsey Kálmánhoz + Naplótöredék + A nemzet csinosodása
Online ár:
1 980 Ft
6 db Gondolkodó magyarok kötet (együtt): Beszédek, levelek + A Magyar Akadémia körül + A magyar jellemről + István király intelmei + A védelmezett magyar nyelv + Párbeszéd a kiegyezésről
Online ár:
2 380 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
A Múzsák dícsérete (Homérosz, Hésziodosz, Bión, Janus Pannonius; és még sokan mások válogatott irományai)
Online ár:
1 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
1 050 Ft
5 kötet a Gondolkodó Magyarok sorozatból ( együtt ) 1. A Magyar Akadémia körül, 2. Szemben a bíróval, 3. Párbeszéd a kiegyezésről, 4. Beszédek, levelek, 5. Ki a magyar
Online ár:
2 480 Ft
Előjegyezhető
940 Ft - 990 Ft
4 290 Ft - 5 000 Ft
Online ár:
2 290 Ft
14 db. Gondolkodó magyarok: Csavargók, alkotók, Csokonai V. M. beszédei ( 1795-1804 ), Igaz leírás a magyaroknak törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról, A népzenéről, Naplótöredék ( 1835-1836 ), Egy honvéd naplójából, San Remó-i napló,
Online ár:
4 990 Ft
1 690 Ft - 1 900 Ft
940 Ft - 2 190 Ft
1 090 Ft - 2 000 Ft
2 190 Ft - 2 390 Ft
2 190 Ft - 3 900 Ft
Előjegyezhető
940 Ft - 5 000 Ft
940 Ft