Földényi F. László
1952-ben született. József Attila- és Széchenyi-díjas esztéta, művészeti író, egyetemi tanár. 1988 és 1991 között a DAAD Berliner Künstlerprogramm meghívására Nyugat-Berlinben dolgozott. 1991 óta az ELTE-n tanít az Összehasonlító Irodalomtudományi tanszéken, 2003 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2006-tól 2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a Művészetelméleti Tanszék, valamint a Doktori Iskola vezetője. Rendszeresen tart előadásokat és felolvasásokat európai egyetemeken és irodalmi fórumokon, esszéköteteit, irodalmi és művészeti témájú könyveit tizenegy nyelvre fordították le. 2005-ben Németországban munkásságáért elnyerte a Friedrich Gundolf díjat. 2009-ben a Német Akadémia (Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung) tagja lett, 2014-ben beválasztották az Akadémia elnökségébe. Kötetei: Melankólia, Magvető, Budapest (1984); Caspar David Friedrich, Helikon, Budapest (1986); A túlsó parton, Jelenkor, Pécs (1990); A lélek szakadéka. Goya Szaturnusza, Jelenkor, Pécs (1993); Egy fénykép Berlinből, esszék, Liget Kiadó, Budapest (1995); A tágra nyílt szem, esszék, művészeti írások, Jelenkor, Pécs (1995); Veronika kendője. Múzeumi séták, 1992-1997, Budapest, Kijárat (1998); A testet öltött festmény. Látogatások műtermekben, Pécs, Jelenkor (1998); Heinrich von Kleist, A szavak hálójában, Pécs, Jelenkor (1999); A gömb alakú torony, Pécs, Jelenkor (2002); A festészet éjszakai oldala, Kalligram, Budapest (2004); Berlin sűrűjében, Kalligram, Budapest (2005); "Az irodalom gyanúba keveredett" Kertész Imre-szótár, Magvető, Budapest (2007); Az ész álma. 33 esszé, Kalligram, Budapest (2008); Képek előtt állni, Kalligram, Budapest (2010); A medúza pillantása, Kalligram, Budapest (2013); A melankólia dicsérete, Jelenkor, Budapest (2017).
Földényi F. László művei
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Kiadói ár:
3 299 Ft
Online ár:
11 340 Ft
Eredeti ár: 11 936 Ft
Online ár:
8 110 Ft
Eredeti ár: 8 536 Ft
Online ár:
5 660 Ft
Eredeti ár: 5 957 Ft
Online ár:
4 505 Ft
Eredeti ár: 5 299 Ft
Online ár:
3 499 Ft
Online ár:
3 890 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
2 599 Ft
Online ár:
8 908 Ft
Eredeti ár: 9 376 Ft
Online ár:
6 128 Ft
Eredeti ár: 6 450 Ft
Online ár:
12 149 Ft
Eredeti ár: 12 788 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Online ár:
1 990 Ft
24 890 Ft - 24 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
2 590 Ft
Online ár:
4 037 Ft
Eredeti ár: 4 249 Ft
29 890 Ft - 29 990 Ft
Előjegyezhető
5 000 Ft - 5 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
11 333 Ft
Eredeti ár: 11 929 Ft
Online ár:
5 166 Ft
Eredeti ár: 5 437 Ft
Előjegyezhető
24 990 Ft - 29 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
4 037 Ft
Eredeti ár: 4 249 Ft
Előjegyezhető
1 090 Ft - 1 990 Ft
940 Ft - 1 660 Ft
Online ár:
29 990 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
29 990 Ft - 34 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
14 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
29 990 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
19 990 Ft
Online ár:
4 090 Ft
4 200 Ft - 19 990 Ft
5 990 Ft - 6 890 Ft
Online ár:
4 000 Ft
13 990 Ft - 14 990 Ft
7 500 Ft - 9 990 Ft
Online ár:
2 890 Ft
20 890 Ft - 21 990 Ft
3 280 Ft - 3 490 Ft
2 500 Ft - 2 790 Ft
6 790 Ft - 6 990 Ft
2 830 Ft - 3 000 Ft
4 590 Ft - 6 900 Ft