Földényi F. László szerző

Földényi F. László

1952-ben született. József Attila- és Széchenyi-díjas esztéta, művészeti író, egyetemi tanár. 1988 és 1991 között a DAAD Berliner Künstlerprogramm meghívására Nyugat-Berlinben dolgozott. 1991 óta az ELTE-n tanít az Összehasonlító Irodalomtudományi tanszéken, 2003 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2006-tól 2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a Művészetelméleti Tanszék, valamint a Doktori Iskola vezetője. Rendszeresen tart előadásokat és felolvasásokat európai egyetemeken és irodalmi fórumokon, esszéköteteit, irodalmi és művészeti témájú könyveit tizenegy nyelvre fordították le. 2005-ben Németországban munkásságáért elnyerte a Friedrich Gundolf díjat. 2009-ben a Német Akadémia (Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung) tagja lett, 2014-ben beválasztották az Akadémia elnökségébe. Kötetei: Melankólia, Magvető, Budapest (1984); Caspar David Friedrich, Helikon, Budapest (1986); A túlsó parton, Jelenkor, Pécs (1990); A lélek szakadéka. Goya Szaturnusza, Jelenkor, Pécs (1993); Egy fénykép Berlinből, esszék, Liget Kiadó, Budapest (1995); A tágra nyílt szem, esszék, művészeti írások, Jelenkor, Pécs (1995); Veronika kendője. Múzeumi séták, 1992-1997, Budapest, Kijárat (1998); A testet öltött festmény. Látogatások műtermekben, Pécs, Jelenkor (1998); Heinrich von Kleist, A szavak hálójában, Pécs, Jelenkor (1999); A gömb alakú torony, Pécs, Jelenkor (2002); A festészet éjszakai oldala, Kalligram, Budapest (2004); Berlin sűrűjében, Kalligram, Budapest (2005); "Az irodalom gyanúba keveredett" Kertész Imre-szótár, Magvető, Budapest (2007); Az ész álma. 33 esszé, Kalligram, Budapest (2008); Képek előtt állni, Kalligram, Budapest (2010); A medúza pillantása, Kalligram, Budapest (2013); A melankólia dicsérete, Jelenkor, Budapest (2017).

Földényi F. László művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Földényi F. László: A melankólia dicsérete könyv
könyv

A melankólia dicsérete

Jelenkor Kiadó, 2018

Miközben töprengtem a melankólián, s dolgoztam e könyvön, próbáltam elkerülni, hogy megkérdezzék, mit írok éppen. Mert ezt rendszerint eg...

 

Előjegyezhető

Volkmar Essers: Henri Matisse könyv
könyv

Henri Matisse - 1869-1954 - A SZÍN MESTERE

Vince Kiadó, 2004

Henri Matisse-t nem szánták festőnek. Mint ő maga írja, "egy vetőmagkereskedő fia voltam, akinek folytatnia kellett volna az üzletet". Ne...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: Az eleven halál terei könyv
könyv

Az eleven halál terei - Kafka, de Chirico és a többiek

Jelenkor Kiadó, 2018

Földényi F. László legújabb könyve a reneszánsz kori racionalista várostervektől a halálgyárakig vezető ívet vázolja fel, a festő Goya sz...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: A guillotine hosszú árnyéka könyv
könyv

A guillotine hosszú árnyéka - Párizsi életképek a 19. századból

Jelenkor Kiadó, 2023

"Egy emberi lény az éjszaka kellős közepén. Nem alszik, de nincs is ébren. Félálomban - vagy féléberen - vergődik. Nincs hová fordulnia, ...

Online ár:

4 505 Ft

Eredeti ár: 5 299 Ft

Földényi F. László: A melankólia dicsérete könyv
könyv

A melankólia dicsérete

Jelenkor Kiadó, 2017

Miközben töprengtem a melankólián, s dolgoztam e könyvön, próbáltam elkerülni, hogy megkérdezzék, mit írok éppen. Mert ezt rendszerint eg...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: Newton álma könyv
könyv

Newton álma

Jelenkor Kiadó, 2021

Földényi F. László William Blake Newton című metszetéről szóló esszéjében nemcsak a nagy jelentőségű alkotás és a hozzá kapcsolódó nyomat...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Földényi F. László: Az ész álma könyv
könyv

Az ész álma - 33 esszé 2000-2007

Kalligram Könyvkiadó, 2008

Az Európa-szerte elismert esszéíró, Földényi legújabb kötetében a korszellemmel foglalkozik. A korszellem, mint kultúripar azt is integrá...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: A festészet éjszakai oldala könyv
könyv

A festészet éjszakai oldala - FRIEDRICH - GOYA - BLAKE

Kalligram Könyvkiadó, 2004

A festészet éjszakai oldala Földényi F. László három jelentős esszéjét tartalmazza, amelyet a romantika korának nagy festőiről írt: a ném...

 

Előjegyezhető

Eric Bentley: A dráma élete könyv
könyv

A dráma élete

Jelenkor Kiadó, 2005

A világ drámairodalmát és színházművészetét tudományos igényességgel, művészi érzékenységgel és a pszichoanalízis módszerességével elemző...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: Múzeumi séták könyv
könyv

Múzeumi séták - 1992-2019

TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ, 2022

A festmények egy múzeumban olyanok, mint az árva gyerekek, írta a huszadik század elején Paul Valéry. Kiemelték őket eredeti környezetükb...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: A medúza pillantása könyv

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: A melankólia dicsérete e-Könyv
e-Könyv

A melankólia dicsérete

Jelenkor, 2017

A melankólia a mindenkori kultúrát olyan fénytörésbe állítja, amelyet, jogos önvédelemből, a többség nem kíván észrevenni. A melankólia ...

Online ár:

2 590 Ft

Günter Blamberger: Heinrich von Kleist életrajz könyv
könyv

Heinrich von Kleist életrajz

PESTI KALLIGRAM KFT., 2015

Nincs még egy német szerző, akinek élete annyira lenyűgözné a mai olvasót, mint Kleisté. Hogyan lesz egy volt katona, a német irodalom eg...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: Caspar David Friedrich könyv
könyv

Caspar David Friedrich

Jelenkor Kiadó, 2025

Caspar David Friedrich képei "elcsábítanak, anélkül hogy az örökös tévelygésen túl bármit is nyújtanának" - írja Földényi F. László. Fest...

Online ár:

4 500 Ft

Kiadói ár: 4 999 Ft

Földényi F. László: Légy az árnyékom! Sophie Calle könyv
könyv

Légy az árnyékom! Sophie Calle

Enciklopédia Kiadó, 2002

Sophie Calle különleges francia alkotó, akinek lételeme a rejtőzködés, de az exhibicionizmus is. Fotóművésznek nevezhetnénk, némi megszor...

 

Előjegyezhető

Heinrich von Kleist: Levelek könyv
könyv

Levelek

Jelenkor Kiadó, 2000

- Ah, nem is tudod, hogyan fest a legbensőm. De azért érdekel, ugye? - Ó, biztosan! És ha lehetne. szívesen közölnék is Veled mindent. De...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: Az irodalom gyanúba keveredett könyv
könyv

Az irodalom gyanúba keveredett - Kertész Imre-szótár

Magvető Könyvkiadó, 2007

Nem monográfia, nem életrajz, nem tanulmánykötet, és nem is esszék lazán kapcsolódó gyűjteménye ez a könyv. Hanem szótár. Az életmű jelle...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: A guillotine hosszú árnyéka e-Könyv
e-Könyv

A guillotine hosszú árnyéka

Jelenkor, 2023

„Egy emberi lény az éjszaka kellős közepén. Nem alszik, de nincs is ébren. Félálomban - vagy féléberen - vergődik. Nincs hová fordulnia, ...

Online ár:

3 499 Ft

Földényi F. László: Az eleven halál terei e-Könyv
e-Könyv

Az eleven halál terei

Jelenkor, 2018

Földényi F. László legújabb könyve a reneszánsz kori racionalista várostervektől a halálgyárakig vezető ívet vázolja fel, a festő Goya sz...

Online ár:

1 990 Ft

Földényi F. László: Berlin sűrűjében könyv
könyv

Berlin sűrűjében

Kalligram Könyvkiadó, 2005

A neves esszéíró a mai Németországban uralkodó szellemi és kulturális viszonyokról (irodalomról, képzőművészetről, filmről) nyújt átfogó ...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: Newton álma e-Könyv
e-Könyv

Newton álma

Jelenkor, 2021

Földényi F. László William Blake Newton című metszetéről szóló esszéjében nemcsak a nagy jelentőségű alkotás és a hozzá kapcsolódó nyomat...

Online ár:

2 599 Ft

Földényi F. László: Múzeumi séták, 1992–2019 e-Könyv
e-Könyv

Múzeumi séták, 1992–2019

Typotex Kiadó, 2023

A festmények egy múzeumban olyanok, mint az árva gyerekek, írta a huszadik század elején Paul Valéry. Kiemelték őket eredeti környezetükb...

Online ár:

3 890 Ft

Kleist, Heinrich von - Földényi, László F. - Craig, Edward Gordon: Marionetten und Übermarionetten idegen
idegen
Kleist, Heinrich von - Földényi, László F. - Craig, Edward Gordon

Marionetten und Übermarionetten - Die Inszenierung des Erotischen

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2011

Kleists Marionetten-Essay ist einer seiner dunkelsten und unerschöpflichsten Texte. Gordon Craigs lange Zeit vergriffener Übermarionetten...

Online ár:

5 166 Ft

Eredeti ár: 5 437 Ft

Földényi F. László: Klimó Károly könyv

 

Előjegyezhető

Földényi, László F.: Der lange Schatten der Guillotine idegen
idegen
Földényi, László F.

Der lange Schatten der Guillotine - Lebensbilder aus dem Paris des neunzehnten Jahrhunderts

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2024

Schon vor der Französischen Revolution gab es gelegentliche Hinrichtungen durch das Fallbeil, aber erst ab 1791 kommt der Tod auf dem Sch...

Online ár:

11 340 Ft

Eredeti ár: 11 936 Ft

Földényi, László F.: Orte des lebendigen Todes idegen
idegen
Földényi, László F.

Orte des lebendigen Todes - Kafka, de Chirico und die anderen

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2017

Ausgehend von einem Renaissancegemälde untersucht László F. Földényi in diesem meisterhaften Essay unheimliche Arten des »lebendigen Tode...

Online ár:

4 037 Ft

Eredeti ár: 4 249 Ft

Földényi, László F.: Heinrich von Kleist. Im Netz der Wörter idegen
idegen
Földényi, László F.

Heinrich von Kleist. Im Netz der Wörter

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2020

Das ungewöhnliche Standardwerk zu Heinrich Kleist endlich als Taschenbuch: Keine Monografie sondern eine Kleist-Enzyklopädie, ein Kaleido...

Online ár:

6 128 Ft

Eredeti ár: 6 450 Ft

Földényi F. László: Színháztudományi szemle 3. antikvár
antikvár

Színháztudományi szemle 3.

Horizont Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Színházi Intézet, 1978

Online ár:

2 180 Ft

Peter Baum, Földényi F. László, Hegyi Loránd, Alexander Tolnay: Károly KLimó - Bilder und Zeichnungen antikvár
antikvár

Károly KLimó - Bilder und Zeichnungen

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Matthes & Seitz Verlag, 1996

Online ár:

4 000 Ft

Földényi, László F.: Der Maler und der Wanderer idegen
idegen
Földényi, László F.

Der Maler und der Wanderer - Caspar David Friedrichs Urkino

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2021

Vom Kino in der Spätromantik - der Großmeister der Essayistik über das, was Caspar David Friedrichs Wanderer im Nebelmeer erblickt. In se...

Online ár:

8 908 Ft

Eredeti ár: 9 376 Ft

Földényi F. László; Jade Niklai: Záborszky gábor (dedikált) (kétnyelvű) - Dedikált antikvár
antikvár

Záborszky gábor (dedikált) (kétnyelvű) - Dedikált

Könyvbogár Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Nyuszifül Bt., 2001

Online ár:

1 990 Ft

Gribnitz, Barbara - Földényi, László F. - Hoppe, Felicitas - Röggla, Kathrin: Ulrike von Kleist idegen
idegen
Gribnitz, Barbara - Földényi, László F. - Hoppe, Felicitas - Röggla, Kathrin

Ulrike von Kleist - Variationen

Piethe, Marcel, 2024

Ulrike von Kleist (1774-1849) ist als Schwester des Dichters Heinrich von Kleist (1777-1811) bekannt. Endlich bekommt sie ihre eigene Bio...

Online ár:

8 110 Ft

Eredeti ár: 8 536 Ft

Földényi, László F.: Starke Augenblicke idegen
idegen
Földényi, László F.

Starke Augenblicke - Physiognomie der Mystik

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2012

László F. Földényi untersucht in diesem klassischen Essay jene Augenblicke, die in der abendländischen Tradition als mystisch, kathartisc...

Online ár:

11 333 Ft

Eredeti ár: 11 929 Ft

Földényi F. László: A gömb alakú torony antikvár
antikvár

A gömb alakú torony

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Jelenkor Kiadó, 2003

Online ár:

14 990 Ft

Földényi F. László: Caspar David Friedrich e-Könyv
e-Könyv

Caspar David Friedrich

Jelenkor, 2025

Caspar David Friedrich képei „elcsábítanak, anélkül hogy az örökös tévelygésen túl bármit is nyújtanának” – írja Földényi F. László. Fest...

Kiadói ár:

3 299 Ft

Földényi F. László, Pók Lajos, Sükösd Mihály, Sarbu Aladár, Sz. Kiss Csaba: 5 db Írók világa: Hardy világa, Joseph Conrad világa, Hemingway világa, Thomas Mann világa, Defoe világa antikvár

Online ár:

2 980 Ft

Földényi, László F.: Caspar David Friedrich idegen
idegen
Földényi, László F.

Caspar David Friedrich - Die Nachtseite der Malerei

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2024

Kann man sich in ein Kunstwerk verlieben? Kann aus der Kunst eine neue Theologie erwachsen? Und worin besteht utopische Bildhauerei? Das ...

Online ár:

5 660 Ft

Eredeti ár: 5 957 Ft

Földényi F. László: Heinrich von Kleist a szavak hálójában antikvár
antikvár

Heinrich von Kleist a szavak hálójában

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jelenkor Kiadó, 1999

Online ár:

19 990 Ft

Földényi F. László: Az irodalom gyanúba keveredett - Kertész Imre-szótár könyv
könyv

Az irodalom gyanúba keveredett - Kertész Imre-szótár

Nem monográfia, nem életrajz, nem tanulmánykötet, és nem is esszék lazán kapcsolódó gyűjteménye ez a könyv. Hanem szótár. Az életmű jelle...

 

Előjegyezhető

Demeter Nóra, Demján Sándor, Fodor Géza, Földényi F. László, J.győri László, Káel Csaba, Zoboki Gábor: MÜPA Budapest könyv
könyv

MÜPA Budapest

Fújjanak zöldebbre! egy próba alkalmával Liszt lement a színpadról a terem végébe, hogy a kürtöket egy más hangszínbe állítsa be. Kevé...

 

Előjegyezhető

Földényi F. László: Egy fénykép Berlinből antikvár
antikvár

Egy fénykép Berlinből

Liget Műhely Alapítvány, 1995

 

13 990 Ft - 14 990 Ft

Földényi F. László: Az irodalom gyanúba keveredett antikvár
antikvár

Az irodalom gyanúba keveredett

Magvető Könyvkiadó, 2007

Nem monográfia, nem életrajz, nem tanulmánykötet, és nem is esszék lazán kapcsolódó gyűjteménye ez a könyv. Hanem szótár. Az életmű jelle...

 

1 090 Ft - 1 990 Ft

Földényi, László F.: Dostojewskj liest in Sibirien Hegel und bricht in Tränen aus idegen
idegen
Földényi, László F.

Dostojewskj liest in Sibirien Hegel und bricht in Tränen aus

MSB Matthes & Seitz Berlin Verlagsgesellschaft mbH, 2008

Wir wissen: Geschichte wird geschrieben von den Siegern. Aber nicht die Besiegten sind die Opfer der Geschichte. Denn schlimmer als besie...

Online ár:

4 037 Ft

Eredeti ár: 4 249 Ft

Günter Blamberger: Heinrich von Kleist életrajz antikvár
antikvár

Heinrich von Kleist életrajz

PESTI KALLIGRAM KFT., 2015

Nincs még egy német szerző, akinek élete annyira lenyűgözné a mai olvasót, mint Kleisté. Hogyan lesz egy volt katona, a német irodalom eg...

 

5 000 Ft - 5 990 Ft

Földényi F. László: Caspar David Friedrich antikvár

 

2 830 Ft - 3 000 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára