Boldizsár Ildikó szerző

Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett esztétika-magyar-népművelés szakon. Az egyetem után az Országos Széchényi Könyvtárban, majd a Pesti Szalon Kiadóban dolgozott szerkesztőként, 2000-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségének főszerkesztője lett, majd 2004-től a Magvető Kiadóban tölti be ezt a pozíciót. 1991-ben jelent meg első mesekönyve Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról címmel, amely a megjelenés évében Az Év Könyve Artisjus-díjat kapott. 1991-ben Móricz Zsigmond Ösztöndíjban részesült. 1997-ben látott napvilágot a Fekete Világkerülő Ember című kötete is, amely szintén IBBY-díjat kapott. Egyes meséit lefordították angol, olasz, francia és német nyelvre, kötete Németországban vár megjelenésre. Két saját mesekönyvén kívül 14 mesekönyvet állított össze és rendezett sajtó alá, valamint olvasókönyveket írt az általános iskola 2., 3., és 4. osztálya számára. A Mesepoétika címmel 2004-ben megjelent kötetében található összegyűjtött tanulmányok, cikkek, kritikák nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon is megteremtődjön és gyakorlattá váljon a gyermekkönyvkritika műfaja. Meseterapeutaként 1996-ban kezdett dolgozni, gyerekkórházakba járt mesét mondani a betegeknek, és eközben tett szert azokra a tapasztalatokra, amelyek gyógyító munkájában segítették.

Boldizsár Ildikó művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Boldizsár Ildikó: Igazi karácsony antikvár
antikvár

Igazi karácsony

Eiffel Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT, 2017

Mi a karácsony titka? Mitől válik igazán különlegessé ez a nap? Vajon látható-e az igazi ünnep, vagy egészen más módon találhatunk rá? F...

Online ár:

4 000 Ft

Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék - Hangoskönyv hangos
hangos

Boszorkányos mesék - Hangoskönyv

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2016

Gonosz boszorkány, vasorrú bába, vénséges banya, ugye ilyesmik jutnak eszedbe a boszorkányokról? A mi boszorkányunk, Amália, szépséges sz...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Az elveszett madártoll könyv
könyv

Az elveszett madártoll - Gyermekjogi mesék

Országos Betegjogi Központ, 2016

Mik a gyermekjogok? Miért fontos ezek megismerése? A gyermekjogi nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Fontos ez abból a szempontból, ho...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi - Mesekalauz útkeresőknek e-Könyv
e-Könyv

Életválságok meséi - Mesekalauz útkeresőknek

Magvető, 2016

„Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk - s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történ...

Online ár:

3 099 Ft

Boldizsár Ildikó, Timkó Bíbor (rajz): Bobóország Meséi: Bobó gyermekkora antikvár
antikvár

Bobóország Meséi: Bobó gyermekkora

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Szerzői Kiadás, 2016

Régi vágyunk volt elmesélni Bobó születésének történetét, hiszen 20 éve itt él közöttünk és alakítja Bobóország mindennapjait, kicsik és ...

Online ár:

4 390 Ft

Boldizsár Ildikó: Az elveszett madártoll antikvár
antikvár

Az elveszett madártoll

Országos Betegjogi Központ, 2016

Mik a gyermekjogok? Miért fontos ezek megismerése? A gyermekjogi nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Fontos ez abból a szempontból, ho...

 

14 990 Ft - 19 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Esti tündérmesék antikvár
antikvár

Esti tündérmesék

Móra Könyvkiadó

Mesét olvasni és hallgatni mindig jó de elalvás előtt a legjobb. Ilyenkor olyan történetre vágyunk, amely izgalmas és érdekes, mégsem túl...

 

1 890 Ft - 4 990 Ft

Boldizsár Ildikó; Paál Zsuzsanna: A tizenhárom hattyú könyv
könyv

A tizenhárom hattyú - Népmese - Benedek Elek gyűjtése

Kossuth Kiadó, 2015

Paál Zsuzsanna grafikusművész ötlete, tervei és illusztrációi alapján A Tizenhárom hattyú című népmeséből kiindulva felnőtteknek szóló kö...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Mesék az élet csodáiról e-Könyv
e-Könyv

Mesék az élet csodáiról

Magvető, 2015

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázsl...

Online ár:

4 899 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék az élet csodáiról - Olvasáskönnyítő változat e-Könyv
e-Könyv

Mesék az élet csodáiról - Olvasáskönnyítő változat

Magvető, 2015

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázsl...

Online ár:

2 390 Ft

Boldizsár Ildikó; Paál Zsuzsanna: A tizenhárom hattyú antikvár
antikvár

A tizenhárom hattyú

Kossuth Kiadó, 2015

Paál Zsuzsanna grafikusművész ötlete, tervei és illusztrációi alapján A Tizenhárom hattyú című népmeséből kiindulva felnőtteknek szóló kö...

 

5 990 Ft - 9 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék az élet csodáiról antikvár
antikvár

Mesék az élet csodáiról

Magvető Könyvkiadó

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázsl...

 

3 920 Ft - 5 800 Ft

Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék könyv
könyv

Boszorkányos mesék

Móra Könyvkiadó, 2014

Gonosz boszorkány, vasorrú bába, vénséges banya, ugye ilyesmik jutnak eszedbe a boszorkányokról? A mi boszorkányunk, Amália, szépséges sz...

 

Előjegyezhető

Meseterápia a gyakorlatban könyv
könyv

Meseterápia a gyakorlatban

Magvető Könyvkiadó, 2014

Ritka és különleges esemény kiadónk életében, hogy évek óta figyelemmel kísérhetjük egy terápiás módszer születését és egyre szélesebb kö...

Online ár:

3 137 Ft

Eredeti ár: 3 690 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék boldog öregekről e-Könyv
e-Könyv

Mesék boldog öregekről

Magvető, 2014

"Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket....

Online ár:

2 799 Ft

Irodalmi olvasókönyv 3. o. könyv
könyv

Irodalmi olvasókönyv 3. o.

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2014

Sorozat: Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy: Anyanyelv és irodalom Évfolyam: 3. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az olvasókönyv a Nem...

 

Előjegyezhető

Irodalmi olvasókönyv 4. könyv
könyv

Irodalmi olvasókönyv 4.

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2014

Kedves Gyerekek! Szeretitek a titkokat és a meglepetéseket? Szerettek nevetni? Szeretitek az izgalmas felfedezéseket és a fantázia biroda...

 

Előjegyezhető

Mesék boldog öregekről antikvár
antikvár

Mesék boldog öregekről

Magvető Könyvkiadó, 2014

Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket. Boldi...

 

2 490 Ft - 2 790 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek - Életfordulók meséi e-Könyv
e-Könyv

Mesekalauz úton lévőknek - Életfordulók meséi

Magvető, 2013

Varázslatos történetek az emberi élet fordulópontjairól. Minden élethelyzetnek van mesebeli párja - hallottuk az elmúlt években többször ...

Online ár:

2 799 Ft

Olvasókönyv 2. könyv
könyv

Olvasókönyv 2.

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2013

Sorozat:Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy:Anyanyelv és irodalom Évfolyam:2. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az Olvasókönyv olvasmányain...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek  antikvár
antikvár

Mesekalauz úton lévőknek

Magvető Könyvkiadó

Minden élethelyzetnek van mesebeli párja – hallottuk az elmúlt években többször a kötet írójától, aki nemcsak tematikus mesegyűjteményekk...

 

17 400 Ft - 19 990 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2012

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Mesék testvérekről testvéreknek e-Könyv
e-Könyv

Mesék testvérekről testvéreknek

Magvető, 2012

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás ...

Online ár:

2 399 Ft

Boldizsár Ildikó: Körkép 2010 e-Könyv
e-Könyv

Körkép 2010

Magvető, 2012

A kötet az elmúlt évben a sajtóban megjelent 22 prózát közöl Boldizsár Ildikó és Sárközy Bence válogatásában.A körkép további kötetei:Kör...

Online ár:

1 490 Ft

Mesék testvérekről testvéreknek antikvár
antikvár

Mesék testvérekről testvéreknek

Magvető Könyvkiadó, 2012

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás ...

 

5 690 Ft - 12 990 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2011

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

 

Előjegyezhető

A csuka parancsára könyv
könyv

A csuka parancsára - Orosz népmesék

Manó Könyvek, 2011

Nagy öröm volt számomra összeállítani az orosz népmesékből ezt a kötetet, mert az orosz mesék igazi varázsmesék: abba a korba hívják meg ...

 

Előjegyezhető

A csuka parancsára - orosz népmesék antikvár
antikvár

A csuka parancsára - orosz népmesék

Manó Könyvek, 2011

Nagy öröm volt számomra összeállítani az orosz népmesékből ezt a kötetet, mert az orosz mesék igazi varázsmesék: abba a korba hívják meg ...

 

3 090 Ft - 5 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Meseterápia antikvár
antikvár

Meseterápia

Eiffel Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2010

"»Velem is épp így történt« – hallottam többször is mesehallgatás után idős emberektől. A kisebb gyerekek azt mondják: »Én is ilyen bátor...

Online ár:

4 000 Ft

Körkép 2009 könyv
könyv

Körkép 2009 - Huszonkét mai magyar író kisprózája

Magvető Könyvkiadó, 2009

A kötetben található írások szerzői: -Benedek Szabolcs -Centauri -Csányi Vilmos -Csaplár Vilmos -Csiki László -Egressy Zoltán -Es...

 

Előjegyezhető

Körkép 2009 - Huszonkét mai magyar író kisprózája antikvár
antikvár

Körkép 2009 - Huszonkét mai magyar író kisprózája

Magvető Könyvkiadó, 2009

A kötetben található írások szerzői: -Benedek Szabolcs -Centauri -Csányi Vilmos -Csaplár Vilmos -Csiki László -Egressy Zoltán -Es...

 

940 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik antikvár
antikvár

Királylány születik

Naphegy Kiadó

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

 

3 190 Ft - 4 990 Ft

Mesék életről, halálról és újjászületésről antikvár
antikvár

Mesék életről, halálról és újjászületésről

Magvető Könyvkiadó

Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon...

 

5 190 Ft - 6 990 Ft

Körkép 2008 könyv
könyv

Körkép 2008

Magvető Könyvkiadó, 2008

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Irodalmi olvasókönyv 4. antikvár
antikvár

Irodalmi olvasókönyv 4.

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2008

sorozat:Ált. isk. tankönyvcsomag tantárgy:Anyanyelv és irodalom évfolyam:4. A tankönyvjegyzéken szerepel. Kiadónk az 1998/99-es tanévkezd...

Online ár:

3 900 Ft

Mesék anyákról antikvár
antikvár

Mesék anyákról

Magvető Könyvkiadó

Vajon miért nincsenek jó anyák a mesékben, és az apák miért olyan jók szinte minden mesében? - teszi fel a kérdést a kötet Előszavában a ...

 

7 890 Ft - 11 990 Ft

MESÉK APÁKRÓL antikvár
antikvár

MESÉK APÁKRÓL

Magvető Könyvkiadó

A két mesegyűjtemény folytatása a nagysikerű Mesék férfiakról nőknek, illetve Mesék nőkről férfiaknak című köteteknek. Boldizsár Ildikó e...

 

2 990 Ft - 5 990 Ft

Körkép 2008 antikvár
antikvár

Körkép 2008

Magvető Könyvkiadó, 2008

 

940 Ft - 2 690 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék apákról antikvár
antikvár

Mesék apákról

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 2008

Online ár:

4 290 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesevár könyv
könyv

Mesevár - Szövegértési munkafüzet

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007

Sorozat: Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy: Anyanyelv és irodalom Évfolyam: 1. A tankönyvjegyzéken nem szerepel.

 

Előjegyezhető

Dudák, dobok, dalok könyv
könyv

Dudák, dobok, dalok - Muzsikás mesék

Rózsavölgyi És Társa, 2007

Tartalom: Lehel kürtje Krisztus urunk muzsikája A csillagszemű juhász Furulyás palkó A bűvös furulya A csudapikula Az öregember ...

 

Előjegyezhető

Dudák, dobok, dalok antikvár
antikvár

Dudák, dobok, dalok

Rózsavölgyi És Társa, 2007

Tartalom: Lehel kürtje Krisztus urunk muzsikája A csillagszemű juhász Furulyás palkó A bűvös furulya A csudapikula Az öregember ...

 

3 990 Ft - 8 950 Ft

Boldizsár Ildikó: Körkép 2007 antikvár
antikvár

Körkép 2007

Magvető Könyvkiadó, 2007

Novellák a kortársak műhelyéből.

 

2 290 Ft - 2 690 Ft

Mesék férfiakról nőknek antikvár
antikvár

Mesék férfiakról nőknek

Magvető Kiadó, 2007

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

 

5 880 Ft - 15 990 Ft

Mesék nőkről férfiaknak antikvár
antikvár

Mesék nőkről férfiaknak

Magvető Könyvkiadó

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

 

1 520 Ft - 2 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék antikvár
antikvár

Boszorkányos mesék

Gonosz boszorkány, vasorrú bába, vénséges banya, ugye ilyesmik jutnak eszedbe a boszorkányokról? A mi boszorkányunk, Amália, szépséges sz...

 

12 990 Ft - 19 990 Ft

Boldizsár Ildikó: A világ legkedvesebb meséi antikvár
antikvár

A világ legkedvesebb meséi

Reader's Digest Kiadó Kft.

68 bájos klasszikus mese Hans Christian Andersen, a Grimm fivérek, Carlo Collodi, Charles Perrault és további szép történetek

 

5 890 Ft - 8 000 Ft

Mesék az élet csodáiról könyv
könyv

Mesék az élet csodáiról

TARSAGO Magyarország, 2005

Mese, mese kicsiknek és nagyoknak. A szerkesztők olyan meséket válogattak a kötetbe, amelyek valóban csodálatosak, de nem azért mert var...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Irodalmi olvasókönyv 4. + Olvasási munkafüzet 4. antikvár
antikvár

Irodalmi olvasókönyv 4. + Olvasási munkafüzet 4.

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005

Online ár:

4 490 Ft

Körkép 2005 antikvár
antikvár

Körkép 2005

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2005

Online ár:

940 Ft

Mesék az élet csodáiról antikvár
antikvár

Mesék az élet csodáiról

Reader's Digest Kiadó Kft., 2005

Mese, mese kicsiknek és nagyoknak. A szerkesztők olyan meséket válogattak a kötetbe, amelyek valóban csodálatosak, de nem azért mert var...

 

2 890 Ft - 3 490 Ft

Esti mesék a boldogságról antikvár
antikvár

Esti mesék a boldogságról

Mindenki keresi a boldogságot, s hogy miként találhatja meg: erről is szólnak a kötetben szereplő mesék.

 

2 790 Ft - 3 090 Ft

Boldizsár Ildikó: Olvasókönyv 2. o. NT-00260/1 antikvár
antikvár

Olvasókönyv 2. o. NT-00260/1 - Újszerű

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004

sorozat:Ált. isk. tankönyvcsomag tantárgy:Anyanyelv és irodalom évfolyam:2. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az Olvasókönyv olvasmányainak ö...

Online ár:

5 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesevár Szövegértési munkafüzet 1. antikvár
antikvár

Mesevár Szövegértési munkafüzet 1.

Nemzeti Tankönyvkiadó

Sorozat: Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy: Anyanyelv és irodalom Évfolyam: 1. A tankönyvjegyzéken nem szerepel.

 

1 590 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesepoétika - Írások mesékről, gyerekekről, könyvekről antikvár
antikvár

Mesepoétika - Írások mesékről, gyerekekről, könyvekről

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Akadémiai Kiadó, 2004

Online ár:

29 900 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesepoétika antikvár
antikvár

Mesepoétika

Akadémiai Kiadó, 2004

A Mesepoétika Boldizsár Ildikó mesekutató elmúlt két évtizedben megjelent írásaiból válogat. A mese műfaja megengedi a kutatónak, hogy ol...

 

11 990 Ft - 16 000 Ft

Sárkányölő Sebestyén könyv
könyv

Sárkányölő Sebestyén - Sárkányos magyar népmesék

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2003

A sárkányölő hősökről szóló mesék népmesekincsünk legősibb rétegéhez tartoznak. Azokról az időkről adnak hírt, amikor a szerencsét próbál...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Irodalmi olvasókönyv 3. + Olvasási munkafüzet I-II. antikvár
antikvár

Irodalmi olvasókönyv 3. + Olvasási munkafüzet I-II.

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003

Online ár:

3 990 Ft

Sárkányölő Sebestyén - Sárkányos magyar népmesék antikvár
antikvár

Sárkányölő Sebestyén - Sárkányos magyar népmesék

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2003

A sárkányölő hősökről szóló mesék népmesekincsünk legősibb rétegéhez tartoznak. Azokról az időkről adnak hírt, amikor a szerencsét próbál...

 

6 190 Ft - 9 500 Ft

Esti mesék lányoknak antikvár
antikvár

Esti mesék lányoknak

Novella Kiadó, 2003

Gyermekeink életében nélkülözhetetlenek a mesekönyvek. Az esti mesélések és simogatások percei felejthetetlenek. Ezúttal a kislányokhoz s...

 

2 540 Ft - 7 190 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára