Boldizsár Ildikó szerző

Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett esztétika-magyar-népművelés szakon. Az egyetem után az Országos Széchényi Könyvtárban, majd a Pesti Szalon Kiadóban dolgozott szerkesztőként, 2000-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségének főszerkesztője lett, majd 2004-től a Magvető Kiadóban tölti be ezt a pozíciót. 1991-ben jelent meg első mesekönyve Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról címmel, amely a megjelenés évében Az Év Könyve Artisjus-díjat kapott. 1991-ben Móricz Zsigmond Ösztöndíjban részesült. 1997-ben látott napvilágot a Fekete Világkerülő Ember című kötete is, amely szintén IBBY-díjat kapott. Egyes meséit lefordították angol, olasz, francia és német nyelvre, kötete Németországban vár megjelenésre. Két saját mesekönyvén kívül 14 mesekönyvet állított össze és rendezett sajtó alá, valamint olvasókönyveket írt az általános iskola 2., 3., és 4. osztálya számára. A Mesepoétika címmel 2004-ben megjelent kötetében található összegyűjtött tanulmányok, cikkek, kritikák nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon is megteremtődjön és gyakorlattá váljon a gyermekkönyvkritika műfaja. Meseterapeutaként 1996-ban kezdett dolgozni, gyerekkórházakba járt mesét mondani a betegeknek, és eközben tett szert azokra a tapasztalatokra, amelyek gyógyító munkájában segítették.

Boldizsár Ildikó művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Esti mesék fiúknak könyv
könyv

Esti mesék fiúknak

Móra Könyvkiadó, 2020

A gazdag hercegek és az ágrólszakadt legények egyvalamiben nagyon hasonlítanak: el akarják nyerni a legszebb királylány kezét. Ez persze ...

Előjegyezhető

Mesék testvérekről testvéreknek könyv
könyv

Mesék testvérekről testvéreknek

Magvető Könyvkiadó, 2018

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás ...

Előjegyezhető

Esti mesék lányoknak könyv
könyv

Esti mesék lányoknak

Móra Könyvkiadó, 2020

Idén karácsonyra jelenik meg az Esti mesék-sorozat első két kötete: az egyik a lányoknak, a másik a fiúknak szól. A meséket - könyvenkén...

Előjegyezhető

Mesék életről, halálról és újjászületésről könyv
könyv

Mesék életről, halálról és újjászületésről

Magvető Könyvkiadó, 2018

Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Mesék nőkről férfiaknak könyv
könyv

Mesék nőkről férfiaknak

Magvető Könyvkiadó, 2017

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

Előjegyezhető

Mesék boldog öregekről könyv
könyv

Mesék boldog öregekről

Magvető Könyvkiadó, 2021

Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket. Boldi...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Mesék férfiakról nőknek könyv
könyv

Mesék férfiakról nőknek

Magvető Könyvkiadó, 2017

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

Előjegyezhető

Mesék anyákról könyv
könyv

Mesék anyákról

Magvető Könyvkiadó, 2017

Vajon miért nincsenek jó anyák a mesékben, és az apák miért olyan jók szinte minden mesében? - teszi fel a kérdést a kötet Előszavában a ...

Előjegyezhető

MESÉK APÁKRÓL könyv
könyv

MESÉK APÁKRÓL

Magvető Könyvkiadó, 2017

A két mesegyűjtemény folytatása a nagysikerű Mesék férfiakról nőknek, illetve Mesék nőkről férfiaknak című köteteknek. Boldizsár Ildikó e...

Előjegyezhető

Esti állatmesék könyv
könyv

Esti állatmesék

Móra Könyvkiadó, 2020

Éppen annyira sokszínű és változatos ez a gyűjtemény, mint maga az állatok világa - Boldizsár Ildikó író-mesekutató olyan kötetet állítot...

Előjegyezhető

Mesék a csodakertről könyv
könyv

Mesék a csodakertről - Az egyetlen Földért

Magvető Könyvkiadó, 2019

Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy ös...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Meseterápia a gyakorlatban könyv
könyv

Meseterápia a gyakorlatban

Magvető Könyvkiadó, 2014

Ritka és különleges esemény kiadónk életében, hogy évek óta figyelemmel kísérhetjük egy terápiás módszer születését és egyre szélesebb kö...

Online ár:

3 137 Ft

Eredeti ár: 3 690 Ft

A csuka parancsára könyv
könyv

A csuka parancsára - Orosz népmesék

Manó Könyvek, 2011

Nagy öröm volt számomra összeállítani az orosz népmesékből ezt a kötetet, mert az orosz mesék igazi varázsmesék: abba a korba hívják meg ...

Előjegyezhető

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak könyv
könyv

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak

Magvető Könyvkiadó, 2024

Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfi...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Körkép 2008 könyv
könyv

Körkép 2008

Magvető Könyvkiadó, 2008

Előjegyezhető

A macskacicó könyv
könyv

A macskacicó - MAGYAR TÜNDÉRMESÉK

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

Ha elolvasod ezt a könyvet, a mesék legszebbik tájékára, a tündérek világába kerülsz. Boldizsár Ildikó kötete a legszebb magyar tündérmes...

Előjegyezhető

Körkép 2009 könyv
könyv

Körkép 2009 - Huszonkét mai magyar író kisprózája

Magvető Könyvkiadó, 2009

A kötetben található írások szerzői: -Benedek Szabolcs -Centauri -Csányi Vilmos -Csaplár Vilmos -Csiki László -Egressy Zoltán -Es...

Előjegyezhető

Olvasókönyv 2. könyv
könyv

Olvasókönyv 2.

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2013

Sorozat:Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy:Anyanyelv és irodalom Évfolyam:2. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az Olvasókönyv olvasmányain...

Előjegyezhető

Az álomlátó fiú könyv
könyv

Az álomlátó fiú - Furfangos magyar népmesék

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

Mesék furfangos legényekről és leányokról. Hogy kik ők? Ravasz Péter, Ravasz Jancsi, a vitéz csizmadialegény, az álomlátó fiú, a furfango...

Előjegyezhető

Irodalmi olvasókönyv 3. o. könyv
könyv

Irodalmi olvasókönyv 3. o.

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2014

Sorozat: Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy: Anyanyelv és irodalom Évfolyam: 3. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az olvasókönyv a Nem...

Előjegyezhető

Mesék anyákról és apákról könyv
könyv

Mesék anyákról és apákról

Magvető Könyvkiadó, 2025

"Az apákkal és az anyákkal kapcsolatos mesék gyűjtése során hamar világossá vált számomra, hogy a legősibb mesék egészen másképp viszonyu...

Online ár:

7 200 Ft

Kiadói ár: 7 999 Ft

Mesék az élet csodáiról könyv
könyv

Mesék az élet csodáiról

TARSAGO Magyarország, 2005

Mese, mese kicsiknek és nagyoknak. A szerkesztők olyan meséket válogattak a kötetbe, amelyek valóban csodálatosak, de nem azért mert var...

Előjegyezhető

Dudák, dobok, dalok könyv
könyv

Dudák, dobok, dalok - Muzsikás mesék

Rózsavölgyi És Társa, 2007

Tartalom: Lehel kürtje Krisztus urunk muzsikája A csillagszemű juhász Furulyás palkó A bűvös furulya A csudapikula Az öregember ...

Előjegyezhető

Irodalmi olvasókönyv 4. könyv
könyv

Irodalmi olvasókönyv 4.

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2014

Kedves Gyerekek! Szeretitek a titkokat és a meglepetéseket? Szerettek nevetni? Szeretitek az izgalmas felfedezéseket és a fantázia biroda...

Előjegyezhető

Sárkányölő Sebestyén könyv
könyv

Sárkányölő Sebestyén - Sárkányos magyar népmesék

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2003

A sárkányölő hősökről szóló mesék népmesekincsünk legősibb rétegéhez tartoznak. Azokról az időkről adnak hírt, amikor a szerencsét próbál...

Előjegyezhető

Olvasókönyv 2. könyv
könyv

Olvasókönyv 2. - Általános iskola 2. osztály

Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998

Sorozat:Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy:Anyanyelv és irodalom Évfolyam:2. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az Olvasókönyv olvasmányain...

Előjegyezhető

Irodalmi olvasókönyv 3. antikvár
antikvár

Irodalmi olvasókönyv 3.

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Comenius Kiadó Kft.

ELŐSZÓ Kedves Diákok! Az elmúlt esztendőben hazánk tájait, népünket, nyelvünket és történelmünknek néhány jelentős eseményét, kiemelk...

Online ár:

1 490 Ft

Az egynapos király - Tréfás magyar népmesék antikvár
antikvár

Az egynapos király - Tréfás magyar népmesék

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2001

Az egynapos király az első humoros, tréfás magyar népmeséket bemutató kötet. Boldizsár Ildikó összeállítása abban is egyedülálló, hogy az...

6 500 Ft - 7 180 Ft

Körkép 2009 - Huszonkét mai magyar író kisprózája antikvár
antikvár

Körkép 2009 - Huszonkét mai magyar író kisprózája

Magvető Könyvkiadó, 2009

A kötetben található írások szerzői: -Benedek Szabolcs -Centauri -Csányi Vilmos -Csaplár Vilmos -Csiki László -Egressy Zoltán -Es...

940 Ft

Irodalmi olvasókönyv 4. antikvár
antikvár

Irodalmi olvasókönyv 4.

Kedves Gyerekek! Szeretitek a titkokat és a meglepetéseket? Szerettek nevetni? Szeretitek az izgalmas felfedezéseket és a fantázia biroda...

2 600 Ft - 3 990 Ft

Esti mesék fiúknak könyv
könyv

Esti mesék fiúknak

Gyermekeink életében nélkülözhetetlenek a mesekönyvek. Az esti mesélések és simogatások percei felejthetetlenek. Ezúttal a kisfiúkhoz szó...

Előjegyezhető

Irodalmi olvasókönyv 3. o. antikvár
antikvár

Irodalmi olvasókönyv 3. o.

Nemzeti Tankönyvkiadó

Sorozat: Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy: Anyanyelv és irodalom Évfolyam: 3. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az olvasókönyv a Nem...

1 250 Ft - 1 990 Ft

Körkép 2005 antikvár
antikvár

Körkép 2005

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2005

Online ár:

940 Ft

Dudák, dobok, dalok antikvár
antikvár

Dudák, dobok, dalok

Rózsavölgyi És Társa, 2007

Tartalom: Lehel kürtje Krisztus urunk muzsikája A csillagszemű juhász Furulyás palkó A bűvös furulya A csudapikula Az öregember ...

3 990 Ft - 8 950 Ft

Mesék anyákról antikvár
antikvár

Mesék anyákról

Magvető Könyvkiadó

Vajon miért nincsenek jó anyák a mesékben, és az apák miért olyan jók szinte minden mesében? - teszi fel a kérdést a kötet Előszavában a ...

7 890 Ft - 11 990 Ft

Olvasókönyv 2. o. antikvár
antikvár

Olvasókönyv 2. o.

Nemzeti Tankönyvkiadó

Sorozat:Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy:Anyanyelv és irodalom Évfolyam:2. A tankönyvjegyzéken szerepel. Az Olvasókönyv olvasmányain...

2 390 Ft - 4 980 Ft

Mesék az élet csodáiról antikvár
antikvár

Mesék az élet csodáiról

Reader's Digest Kiadó Kft., 2005

Mese, mese kicsiknek és nagyoknak. A szerkesztők olyan meséket válogattak a kötetbe, amelyek valóban csodálatosak, de nem azért mert var...

2 890 Ft - 3 490 Ft

A csuka parancsára - orosz népmesék antikvár
antikvár

A csuka parancsára - orosz népmesék

Manó Könyvek, 2011

Nagy öröm volt számomra összeállítani az orosz népmesékből ezt a kötetet, mert az orosz mesék igazi varázsmesék: abba a korba hívják meg ...

3 090 Ft - 5 990 Ft

Az álomlátó fiú - Furfangos magyar népmesék antikvár
antikvár

Az álomlátó fiú - Furfangos magyar népmesék

Új Palatinus Könyvesház Kft.

Mesék furfangos legényekről és leányokról. Hogy kik ők? Ravasz Péter, Ravasz Jancsi, a vitéz csizmadialegény, az álomlátó fiú, a furfango...

1 290 Ft - 9 990 Ft

A macskacicó antikvár
antikvár

A macskacicó

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

Ha elolvasod ezt a könyvet, a mesék legszebbik tájékára, a tündérek világába kerülsz. Boldizsár Ildikó kötete a legszebb magyar tündérmes...

2 890 Ft - 10 890 Ft

Esti állatmesék antikvár
antikvár

Esti állatmesék

Éppen annyira sokszínű és változatos ez a gyűjtemény, mint maga az állatok világa - Boldizsár Ildikó író-mesekutató olyan kötetet állítot...

2 990 Ft - 11 990 Ft

Sárkányölő Sebestyén - Sárkányos magyar népmesék antikvár
antikvár

Sárkányölő Sebestyén - Sárkányos magyar népmesék

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2003

A sárkányölő hősökről szóló mesék népmesekincsünk legősibb rétegéhez tartoznak. Azokról az időkről adnak hírt, amikor a szerencsét próbál...

6 190 Ft - 9 500 Ft

Mesék a csodakertről antikvár
antikvár

Mesék a csodakertről

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető Könyvkiadó, 2019

Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy ös...

Online ár:

4 490 Ft

Esti mesék lányoknak antikvár
antikvár

Esti mesék lányoknak

Novella Kiadó, 2003

Gyermekeink életében nélkülözhetetlenek a mesekönyvek. Az esti mesélések és simogatások percei felejthetetlenek. Ezúttal a kislányokhoz s...

2 540 Ft - 7 190 Ft

Mesék férfiakról nőknek antikvár
antikvár

Mesék férfiakról nőknek

Magvető Kiadó, 2007

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

5 880 Ft - 15 990 Ft

Mesék nőkről férfiaknak antikvár
antikvár

Mesék nőkről férfiaknak

Magvető Könyvkiadó

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

1 520 Ft - 2 990 Ft

Mesék testvérekről testvéreknek antikvár
antikvár

Mesék testvérekről testvéreknek

Magvető Könyvkiadó, 2012

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás ...

5 690 Ft - 12 990 Ft

MESÉK APÁKRÓL antikvár
antikvár

MESÉK APÁKRÓL

Magvető Könyvkiadó

A két mesegyűjtemény folytatása a nagysikerű Mesék férfiakról nőknek, illetve Mesék nőkről férfiaknak című köteteknek. Boldizsár Ildikó e...

2 990 Ft - 5 990 Ft

Körkép 2008 antikvár
antikvár

Körkép 2008

Magvető Könyvkiadó, 2008

940 Ft - 2 690 Ft

Mesék boldog öregekről antikvár
antikvár

Mesék boldog öregekről

Magvető Könyvkiadó, 2014

Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket. Boldi...

2 490 Ft - 2 790 Ft

Esti mesék fiúknak antikvár
antikvár

Esti mesék fiúknak

A gazdag hercegek és az ágrólszakadt legények egyvalamiben nagyon hasonlítanak: el akarják nyerni a legszebb királylány kezét. Ez persze ...

4 800 Ft - 8 900 Ft

Esti mesék a boldogságról antikvár
antikvár

Esti mesék a boldogságról

Mindenki keresi a boldogságot, s hogy miként találhatja meg: erről is szólnak a kötetben szereplő mesék.

2 790 Ft - 3 090 Ft

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak antikvár
antikvár

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2024

Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfi...

Online ár:

6 690 Ft

Mesék életről, halálról és újjászületésről antikvár
antikvár

Mesék életről, halálról és újjászületésről

Magvető Könyvkiadó

Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon...

5 190 Ft - 6 990 Ft

Esti mesék lányoknak antikvár
antikvár

Esti mesék lányoknak

Idén karácsonyra jelenik meg az Esti mesék-sorozat első két kötete: az egyik a lányoknak, a másik a fiúknak szól. A meséket - könyvenkén...

2 000 Ft - 5 390 Ft

Boldizsár, Ildikó: Boldizsár, I: Königin, die unter dem Tisch saß und weinte idegen
idegen
Boldizsár, Ildikó

Boldizsár, I: Königin, die unter dem Tisch saß und weinte - Die Ur-Kraft heilender Geschichten

ARKANA Verlag, 2018

Geschichten sind großartige Heiler. Ildikó Boldizsár, ungarische Bestsellerautorin, hat die wundervolle Gabe, therapeutisch heilsame Märc...

Online ár:

8 229 Ft

Eredeti ár: 8 662 Ft

Boldizsár Ildikó: Meseterápia könyv
könyv

Meseterápia - Mesék a gyógyításban és a mindennapokban

Magvető Könyvkiadó, 2023

"»Velem is épp így történt« – hallottam többször is mesehallgatás után idős emberektől. A kisebb gyerekek azt mondják: »Én is ilyen bátor...

Online ár:

4 845 Ft

Eredeti ár: 5 699 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék az élet csodáiról könyv
könyv

Mesék az élet csodáiról

Magvető Könyvkiadó, 2024

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázsl...

Online ár:

5 950 Ft

Eredeti ár: 6 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek könyv
könyv

Mesekalauz úton lévőknek - Életfordulók meséi

Magvető Könyvkiadó, 2019

Minden élethelyzetnek van mesebeli párja – hallottuk az elmúlt években többször a kötet írójától, aki nemcsak tematikus mesegyűjteményekk...

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi könyv
könyv

Életválságok meséi - Mesekalauz útkeresőknek

Magvető Könyvkiadó, 2021

„Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk – s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történ...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk