Szegedi Katalin szerző

Szegedi Katalin

1963. október 18-án született Budapesten Szegedi Róbert és Miltz Magdolna első gyermekeként. 11 hónap múlva megszületett a húga, majd hat év múlva az öccse is. A nagy család felnőttként is fontos maradt számára: férjével szintén három gyermeket nevelnek. Érettségi után a két éves Dekoratőr Iskolát végezte el, ahol praktikus szakmai alapokat szerzett. Ez után rögtön felvételt nyert az Iparművészeti Főiskolára (mai nevén Iparművészeti Egyetem). 1991-ben szerzett diplomát az egyetem Mesterképző Intézetében. Már egyetemi évei alatt elkezdett könyvillusztrálással foglalkozni, az első könyve 1989-ben jelent meg. Ezt követően megfestette a Tarot kártya 22 lapját, mely akkoriban még teljesen ismeretlen műfaj volt Magyarországon. Magyar könyvkiadókon kívül amerikai, görög, német és dél-koreai kiadók felkérésére is dolgozik, melyek rangos nemzetközi elismeréseket is hoztak számára.

Szegedi Katalin művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2022

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2021

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

Előjegyezhető

Elfelejtett lények boltja könyv
könyv

Elfelejtett lények boltja

Cerkabella Könyvkiadó, 2013

Szerzők: Bátky András, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Böszörményi Gyula, Finy Petra, Jász Attila, Kamarás István, Kántor Péter, Kiss Ott...

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék könyv
könyv

Boszorkányos mesék

Móra Könyvkiadó, 2014

Gonosz boszorkány, vasorrú bába, vénséges banya, ugye ilyesmik jutnak eszedbe a boszorkányokról? A mi boszorkányunk, Amália, szépséges sz...

Előjegyezhető

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2011

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

Előjegyezhető

Szegedi Katalin: Lenka könyv
könyv

Lenka

Csimota Könyvkiadó, 2024

Lenka, a dundi kislány naphosszat csak magányosan rajzolgat. Egy nap elindul barátokat keresni, de nem jár szerencsével: a gyerekek kicsú...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Finy Petra: A fűszerkatona könyv
könyv

A fűszerkatona - Hét földrész meséi

Cerkabella Könyvkiadó, 2016

Hol fakad a fiatalság forrása? Mit ajándékozott a citromtündér az embereknek? Mivel jutalmazta meg a jaguáristen a piaci macskát? Hogyan ...

Előjegyezhető

Varró Dániel: Diótörő könyv
könyv

Diótörő

Jelenkor Kiadó, 2024

"Van benne királynő, király is, egy királylány meg egy rivális egércsalád, ami mindent mohón befaldos, s egy egérboszorkány, ki sa...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2012

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

Előjegyezhető

Szegedi Katalin: Palkó könyv
könyv

Palkó

Csimota Könyvkiadó, 2013

Történet a barátságról és az elfogadásról a Tolerancia-sorozatban. Palkó, a mindig segítőkész kisfiú legjobb barátai a könyvek. Naphos...

Előjegyezhető

Finy Petra: Maja tizenkét babája könyv
könyv

Maja tizenkét babája

Pozsonyi Pagony, 2011

Van egy kislány, akinek mindig jókedve van. Van tizenkét baba, akiknek mindig rossz kedve van. És van egy balatoni villa, ahol ez a kislá...

Online ár:

2 338 Ft

Eredeti ár: 2 750 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2025

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáldj...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Amália álmai könyv
könyv

Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról

Magvető Könyvkiadó, 2021

Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete els...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Paulik Móni: Szabad a NEM könyv
könyv

Szabad a NEM

Csimota Könyvkiadó, 2022

Manna, a labrador, imádja, ha a gazdija simogatja, de van, akinek nem engedi. De vajon hogyan tud egy kutya nemet mondani, és vajon mi m...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula könyv
könyv

Álomszövő Pendula

Naphegy Kiadó, 2015

Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében Palotás vidám városka volt. Vasárnap a tűzoltó zenekar hangjaira sétáltak a hölgyek és urak. A...

Előjegyezhető

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2025

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi... Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott,...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Petőcz András, Lackfi János, Vörös István, Mészöly Ágnes, Finy Petra, Kamarás István, Czigány Zoltán, Nyulász Péter, Tandori Dezső, Péterfy Gergely, Jász Attila, Markó Béla, Podmaniczky Szilárd, Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Méhes György, Zalán Tibor, Böszörményi Gyula, Kántor Péter, May Szilvia, Máté Angi, Balázs Imre József: Érik a nyár könyv

Előjegyezhető

Szegedi Katalin: Kocsonyakirályfi könyv
könyv

Kocsonyakirályfi

Csimota Könyvkiadó, 2016

A népszerű szerző meséje egy királylányról, aki imádott enni és jókat főzni. A hasánál jobban csak az apját szerette, szinte bármit megt...

Online ár:

2 542 Ft

Eredeti ár: 2 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Az igazi vándorút könyv
könyv

Az igazi vándorút

Magvető Könyvkiadó, 2023

Igazi vándorútra indul Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, hogy megszabaduljon a szomorúságától. Pedig jó oka lenne szomorúnak mara...

Online ár:

5 950 Ft

Eredeti ár: 6 999 Ft

Nemes Nagy Ágnes: Kósza varjak könyv
könyv

Kósza varjak

Móra Könyvkiadó, 2019

"Nagy a világ! És nincsen hossza-vége" - ujjong fel az utazó a Dal, Rómában elején. Nemes Nagy Ágnes versei részben az efféle rácsodálkoz...

Online ár:

2 125 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft

Boldizsár Ildikó: Fekete Világkerülő Ember meséi könyv
könyv

Fekete Világkerülő Ember meséi

Magvető Könyvkiadó, 2022

Fekete Világkerülő Ember azért oly fekete, mert magára hagyták a színek: elmenekültek mellőle a kékek, sárgák, zöldek és pirosak, a fehér...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Parti medve könyv
könyv

Parti medve - Mai szerzők állatos antológiája

Cerkabella Könyvkiadó, 2016

Szerzők: Böszörményi Gyula, Dániel András, Dávid Ádám, Domonyi Rita, Egri Mónika, Finy Petra, Garaczi László, Jász Julcsi, Kamarás Istv...

Előjegyezhető

Szegedi Katalin: Álomcirkusz könyv
könyv

Álomcirkusz

Csimota Könyvkiadó, 2014

Szegedi Katalin ismert és népszerű meséje új kiadásban. Panka, a kötéltáncos lány a szigorú Don Alvaro cirkuszában dolgozik. Egy szép nap...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Wilhelm Hauff: A kis Mukk története könyv
könyv

A kis Mukk története

General Press Kiadó, 2012

Ebben a csodálatos mesekönyvben az olvasók újabb generációi találkozhatnak Wilhelm Hauff emlékezetes hőseivel. A gólyává változott bagdad...

Előjegyezhető

Szegedi Katalin: Álomcirkusz könyv
könyv

Álomcirkusz

General Press Kiadó, 2002

Egy szép napon zenebohóc érkezik a Nyúlcirkuszba. Panka, a kis kötéltáncos lány szerelemre lobban a titokzatos bohóc iránt. A kedves humo...

Előjegyezhető

Wilhelm Hauff: Orros, a törpe könyv
könyv

Orros, a törpe

General Press Kiadó, 2013

A gyermekirodalom klasszikusait felvonultató sorozatunk második darabja Wilhelm Hauff újabb öt történetét tartalmazza. A Grimm-testvérek ...

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Amália útjai könyv
könyv

Amália útjai

Magvető Könyvkiadó, 2023

Három kötet egyben. Limitált kiadás. Boldizsár Ildikó háromszáz év történetét meséli el három könyv lapjain. Amália útjai a Hold-mezőről,...

Online ár:

19 550 Ft

Eredeti ár: 22 999 Ft

Wilhelm Hauff: A kőszív könyv
könyv

A kőszív

General Press Kiadó, 2014

Wilhelm Hauff, a klasszikus német meseirodalom világszerte ismert szerzője ezúttal Svábföldre, a híres Fekete-erdő titokzatos, komor, de ...

Előjegyezhető

Margo Sorenson: Ambróz és a hercegnő könyv
könyv

Ambróz és a hercegnő

Abrakadabra, 2012

Ambróznak és egércsaládjának az okoz örömet, ha a katedrálist látogató embereknek segíthetnek. Ezen a karácsonyon Ambróz megpillant egy b...

Előjegyezhető

Olvasókönyv Mikszáth Kálmán műveiből könyv
könyv

Olvasókönyv Mikszáth Kálmán műveiből - 7-12 éves gyerekeknek

Holló és Társa, 2015

Ismerd meg Mikszáth Kálmán műveit. Ez a könyv segítségedre lesz, hogy minél szebb történeteket olvashass tőle.

Előjegyezhető

Parti medve antikvár
antikvár

Parti medve

Cerkabella Könyvkiadó, 2016

Szerzők: Böszörményi Gyula, Dániel András, Dávid Ádám, Domonyi Rita, Egri Mónika, Finy Petra, Garaczi László, Jász Julcsi, Kamarás Istv...

3 590 Ft

G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula antikvár
antikvár

Álomszövő Pendula

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Naphegy Kiadó, 2015

Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében Palotás vidám városka volt. Vasárnap a tűzoltó zenekar hangjaira sétáltak a hölgyek és urak. A...

Online ár:

7 990 Ft

Wilhelm Hauff: Orros, a törpe antikvár
antikvár

Orros, a törpe

General Press Kiadó

A gyermekirodalom klasszikusait felvonultató sorozatunk második darabja Wilhelm Hauff újabb öt történetét tartalmazza. A Grimm-testvérek ...

3 900 Ft - 3 990 Ft

Gróh Ilona: Este van már, nyolc óra - Ringató lapozók 6. antikvár
antikvár

Este van már, nyolc óra - Ringató lapozók 6.

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT, 2018

Újabb lapozóval bővül a Ringató, a Gróh Ilona által kidolgozott zenei nevelési program, amelynek legkisebbeknek szóló kiadványainak segít...

14 890 Ft - 14 990 Ft

Wilhelm Hauff: A kis Mukk története antikvár
antikvár

A kis Mukk története

Ebben a csodálatos mesekönyvben az olvasók újabb generációi találkozhatnak Wilhelm Hauff emlékezetes hőseivel. A gólyává változott bagdad...

940 Ft - 2 490 Ft

Wilhelm Hauff: A kőszív antikvár
antikvár

A kőszív

Wilhelm Hauff, a klasszikus német meseirodalom világszerte ismert szerzője ezúttal Svábföldre, a híres Fekete-erdő titokzatos, komor, de ...

940 Ft - 2 920 Ft

Gróh Ilona: Hull a szilva a fáról - Ringató lapozó 5. antikvár
antikvár

Hull a szilva a fáról - Ringató lapozó 5.

2018

Újabb lapozóval bővül a Ringató, a Gróh Ilona által kidolgozott zenei nevelési program, amelynek legkisebbeknek szóló kiadványainak segít...

10 490 Ft - 12 000 Ft

Szegedi Katalin: Kocsonyakirályfi antikvár
antikvár

Kocsonyakirályfi

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Csimota Könyvkiadó, 2016

A népszerű szerző meséje egy királylányról, aki imádott enni és jókat főzni. A hasánál jobban csak az apját szerette, szinte bármit megt...

Online ár:

5 990 Ft

Margo Sorenson: Ambróz és a hercegnő antikvár
antikvár

Ambróz és a hercegnő

Abrakadabra, 2012

Ambróznak és egércsaládjának az okoz örömet, ha a katedrálist látogató embereknek segíthetnek. Ezen a karácsonyon Ambróz megpillant egy b...

1 190 Ft - 2 690 Ft

Olvasókönyv Mikszáth Kálmán műveiből antikvár
antikvár

Olvasókönyv Mikszáth Kálmán műveiből

Holló és Társa, 2015

Ismerd meg Mikszáth Kálmán műveit. Ez a könyv segítségedre lesz, hogy minél szebb történeteket olvashass tőle.

1 390 Ft - 1 490 Ft

Szegedi Katalin: Álomcirkusz antikvár
antikvár

Álomcirkusz

Egy szép napon zenebohóc érkezik a Nyúlcirkuszba. Panka, a kis kötéltáncos lány szerelemre lobban a titokzatos bohóc iránt. A kedves humo...

940 Ft - 2 490 Ft

Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék antikvár
antikvár

Boszorkányos mesék

Gonosz boszorkány, vasorrú bába, vénséges banya, ugye ilyesmik jutnak eszedbe a boszorkányokról? A mi boszorkányunk, Amália, szépséges sz...

12 990 Ft - 19 990 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik antikvár
antikvár

Királylány születik

Naphegy Kiadó

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

3 190 Ft - 4 990 Ft

Nemes Nagy Ágnes: Kósza varjak antikvár
antikvár

Kósza varjak

Móra Könyvkiadó, 2019

"Nagy a világ! És nincsen hossza-vége" - ujjong fel az utazó a Dal, Rómában elején. Nemes Nagy Ágnes versei részben az efféle rácsodálkoz...

3 090 Ft - 3 190 Ft

Szegedi Katalin: Palkó antikvár
antikvár

Palkó

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Csimota Könyvkiadó, 2013

Szegedi Katalin által aláírt.

Online ár:

2 990 Ft

Finy Petra: Maja tizenkét babája antikvár
antikvár

Maja tizenkét babája

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pozsonyi Pagony, 2011

Van egy kislány, akinek mindig jókedve van. Van tizenkét baba, akiknek mindig rossz kedve van. És van egy balatoni villa, ahol ez a kislá...

Online ár:

1 790 Ft

Szegedi Katalin: Lenka antikvár
antikvár

Lenka

Csimota Könyvkiadó

Lenka, a dundi kislány naphosszat csak magányosan rajzolgat. Egy nap elindul barátokat keresni, de nem jár szerencsével: a gyerekek kicsú...

2 790 Ft - 9 490 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik antikvár
antikvár

Királyfi születik

Könyvplacc Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Naphegy Kiadó, 2019

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

Online ár:

3 490 Ft

Elfelejtett lények boltja - Mai szerzők ünnepi antológiája antikvár
antikvár

Elfelejtett lények boltja - Mai szerzők ünnepi antológiája

Cerkabella Könyvkiadó

Szerzők: Bátky András, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Böszörményi Gyula, Finy Petra, Jász Attila, Kamarás István, Kántor Péter, Kiss Ott...

6 690 Ft - 10 000 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk