Boldizsár Ildikó szerző

Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett esztétika-magyar-népművelés szakon. Az egyetem után az Országos Széchényi Könyvtárban, majd a Pesti Szalon Kiadóban dolgozott szerkesztőként, 2000-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségének főszerkesztője lett, majd 2004-től a Magvető Kiadóban tölti be ezt a pozíciót. 1991-ben jelent meg első mesekönyve Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról címmel, amely a megjelenés évében Az Év Könyve Artisjus-díjat kapott. 1991-ben Móricz Zsigmond Ösztöndíjban részesült. 1997-ben látott napvilágot a Fekete Világkerülő Ember című kötete is, amely szintén IBBY-díjat kapott. Egyes meséit lefordították angol, olasz, francia és német nyelvre, kötete Németországban vár megjelenésre. Két saját mesekönyvén kívül 14 mesekönyvet állított össze és rendezett sajtó alá, valamint olvasókönyveket írt az általános iskola 2., 3., és 4. osztálya számára. A Mesepoétika címmel 2004-ben megjelent kötetében található összegyűjtött tanulmányok, cikkek, kritikák nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon is megteremtődjön és gyakorlattá váljon a gyermekkönyvkritika műfaja. Meseterapeutaként 1996-ban kezdett dolgozni, gyerekkórházakba járt mesét mondani a betegeknek, és eközben tett szert azokra a tapasztalatokra, amelyek gyógyító munkájában segítették.

Boldizsár Ildikó művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2025

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáldj...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2025

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi... Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott,...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról könyv
könyv

Mesék a felnőtté válásról

Magvető Könyvkiadó, 2025

Felnőtté válni nehéz, de nem lehetetlen feladat. A világ népmesekincsében az egyik leggyakoribb téma éppen ez. Bárhol születik meg egy lá...

Online ár:

4 500 Ft

Kiadói ár: 4 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Meseterápia könyv
könyv

Meseterápia

Magvető Könyvkiadó, 2025

Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapm...

Online ár:

6 300 Ft

Kiadói ár: 6 999 Ft

könyv

Mesék anyákról és apákról

Magvető Könyvkiadó, 2025

"Az apákkal és az anyákkal kapcsolatos mesék gyűjtése során hamar világossá vált számomra, hogy a legősibb mesék egészen másképp viszonyu...

Online ár:

7 200 Ft

Kiadói ár: 7 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról e-Könyv
e-Könyv

Mesék a felnőtté válásról

Magvető, 2025

Felnőtté válni nehéz, de nem lehetetlen feladat. A világ népmesekincsében az egyik leggyakoribb téma éppen ez. Bárhol születik meg egy lá...

Kiadói ár:

3 499 Ft

e-Könyv

Meseterápia - Mesék a gyógyításban és a mindennapokban (átdolgozott kiadás)

Magvető, 2025

Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapm...

Kiadói ár:

4 899 Ft

e-Könyv

Mesék anyákról és apákról

Magvető, 2025

,,Az apákkal és az anyákkal kapcsolatos mesék gyűjtése során hamar világossá vált számomra, hogy a legősibb mesék egészen másképp viszony...

Kiadói ár:

5 599 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék az élet csodáiról könyv
könyv

Mesék az élet csodáiról

Magvető Könyvkiadó, 2024

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázsl...

Online ár:

5 950 Ft

Eredeti ár: 6 999 Ft

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak könyv
könyv

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak

Magvető Könyvkiadó, 2024

Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfi...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak e-Könyv
e-Könyv

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak

Magvető, 2024

Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfi...

Online ár:

5 599 Ft

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak antikvár
antikvár

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2024

Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfi...

Online ár:

6 690 Ft

Boldizsár Ildikó: Meseterápia könyv
könyv

Meseterápia - Mesék a gyógyításban és a mindennapokban

Magvető Könyvkiadó, 2023

"»Velem is épp így történt« – hallottam többször is mesehallgatás után idős emberektől. A kisebb gyerekek azt mondják: »Én is ilyen bátor...

Online ár:

4 845 Ft

Eredeti ár: 5 699 Ft

Boldizsár Ildikó: "Hogyan segítsek én terajtad?" könyv
könyv

"Hogyan segítsek én terajtad?" - Segítő kapcsolatok a mesékben

Magvető Könyvkiadó, 2023

Segíthet-e Csipkerózsikának Csizmás Kandúr? És Hamupipőkének a táltos paripa? Miért nem a tündérkeresztanya jelenik meg a sárkányviadalra...

Online ár:

4 845 Ft

Eredeti ár: 5 699 Ft

Boldizsár Ildikó: Az igazi vándorút könyv
könyv

Az igazi vándorút

Magvető Könyvkiadó, 2023

Igazi vándorútra indul Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, hogy megszabaduljon a szomorúságától. Pedig jó oka lenne szomorúnak mara...

Online ár:

5 950 Ft

Eredeti ár: 6 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Amália útjai könyv
könyv

Amália útjai

Magvető Könyvkiadó, 2023

Három kötet egyben. Limitált kiadás. Boldizsár Ildikó háromszáz év történetét meséli el három könyv lapjain. Amália útjai a Hold-mezőről,...

Online ár:

19 550 Ft

Eredeti ár: 22 999 Ft

Boldizsár Ildikó: „Hogyan segítsek én terajtad?” - Segítő kapcsolatok a mesékben e-Könyv
e-Könyv

„Hogyan segítsek én terajtad?” - Segítő kapcsolatok a mesékben

Magvető, 2023

Segíthet-e Csipkerózsikának Csizmás Kandúr? És Hamupipőkének a táltos paripa? Miért nem a tündérkeresztanya jelenik meg a sárkányviadalra...

Online ár:

3 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Az igazi vándorút e-Könyv
e-Könyv

Az igazi vándorút

Magvető, 2023

Igazi vándorútra indul Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, hogy megszabaduljon a szomorúságától. Pedig jó oka lenne szomorúnak mara...

Online ár:

4 899 Ft

Boldizsár Ildikó: "Hogyan segítsek én terajtad?" antikvár
antikvár

"Hogyan segítsek én terajtad?"

Magvető Könyvkiadó, 2023

Segíthet-e Csipkerózsikának Csizmás Kandúr? És Hamupipőkének a táltos paripa? Miért nem a tündérkeresztanya jelenik meg a sárkányviadalra...

 

4 080 Ft - 4 490 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2022

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Fekete Világkerülő Ember meséi könyv
könyv

Fekete Világkerülő Ember meséi

Magvető Könyvkiadó, 2022

Fekete Világkerülő Ember azért oly fekete, mert magára hagyták a színek: elmenekültek mellőle a kékek, sárgák, zöldek és pirosak, a fehér...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi könyv
könyv

Életválságok meséi - Mesekalauz útkeresőknek

Magvető Könyvkiadó, 2021

„Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk – s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történ...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2021

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

 

Előjegyezhető

Mesék boldog öregekről könyv
könyv

Mesék boldog öregekről

Magvető Könyvkiadó, 2021

Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket. Boldi...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Amália álmai könyv
könyv

Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról

Magvető Könyvkiadó, 2021

Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete els...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Boldizsár Ildikó: A fiú, aki felfedező akart lenni könyv
könyv

A fiú, aki felfedező akart lenni

Naphegy Kiadó, 2021

Kőrösi Csoma Sándor a gyerekkora óta készült rá, hogy megtalálja a magyarok őshazáját. Álma beteljesítésére sok-sok nélkülözéssel, tizenh...

Online ár:

2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Boldizsár Ildikó - Tari Annamária - Mérő László - Szél Dávid - F. Várkonyi Zsuzsa - Muszbek Katalin: Hogyan látják a pszichológusok A kis herceget? - Tanulságos életleckék felnőtteknek e-Könyv
e-Könyv

Hogyan látják a pszichológusok A kis herceget? - Tanulságos életleckék felnőtteknek

LETTERO KIADÓ KFT., 2021

Vajon miként látják a pszichológusok A KIS HERCEG ismert alapigazságait? Hogyan vélekednek a Róka megszelídítéséről, a szívünkkel való lá...

Online ár:

3 390 Ft

e-hangos

Születésmesék

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2021

„A születés motívuma az életemben, a munkámban és a meséimben is hangsúlyos szerepet játszik. Sokszor megtapasztalom, hogy egy-egy határh...

Megvásárolhatod vagy előfizetésben lejátszhatod
e-hangos

Mesék útkeresőknek - Meseterápia

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2021

Valamikor azt gondoltam, hogy a hangoskönyv egyszeri alkotói folyamatban születik meg, s nincs írott változata. Némiképp csalódott voltam...

Megvásárolhatod vagy előfizetésben lejátszhatod
e-hangos

BOSZORKÁNYos mesék

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2021

Gonosz boszorkány, vasorrú bába, vénséges banya, ugye ilyesmik jutnak eszedbe a boszorkányokról? A mi boszorkányunk, Amália, szépséges sz...

Megvásárolhatod vagy előfizetésben lejátszhatod
e-hangos

Mesék a szerelemről

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2021

Könnyebb legyőzni a hétfejű sárkányt, mint megtalálni és megtartani az igazi mátkát – így tartják a mesék. Boldizsár Ildikó elmeséli azok...

Megvásárolhatod vagy előfizetésben lejátszhatod
Esti mesék fiúknak könyv
könyv

Esti mesék fiúknak

Móra Könyvkiadó, 2020

A gazdag hercegek és az ágrólszakadt legények egyvalamiben nagyon hasonlítanak: el akarják nyerni a legszebb királylány kezét. Ez persze ...

 

Előjegyezhető

Esti mesék lányoknak könyv
könyv

Esti mesék lányoknak

Móra Könyvkiadó, 2020

Idén karácsonyra jelenik meg az Esti mesék-sorozat első két kötete: az egyik a lányoknak, a másik a fiúknak szól. A meséket - könyvenkén...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Esti mesék a boldogságról könyv
könyv

Esti mesék a boldogságról

Móra Könyvkiadó, 2020

Egyiknek a szerelem, másiknak a pénz, harmadiknak a hírnév, negyediknek az elnyert barátság, ötödiknek az, ha jót tehet valakivel - a bol...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Boldizsár Ildikó: Esti tündérmesék könyv
könyv

Esti tündérmesék

Móra Könyvkiadó, 2020

Mesét olvasni és hallgatni mindig jó de elalvás előtt a legjobb. Ilyenkor olyan történetre vágyunk, amely izgalmas és érdekes, mégsem túl...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Boldizsár Ildikó: Esti mesék a szeretetről könyv
könyv

Esti mesék a szeretetről

Móra Könyvkiadó, 2020

Mi a közös az önző óriás, a kilenc gyermekét egyedül nevelő csizmadia és a rút Csimbók herceg között? Az, hogy a szeretet, amelyet ők ére...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott könyv
könyv

A fiú, aki Varjúvárról álmodott

Naphegy Kiadó, 2020

Kós Károly élete valóban érdemes arra, hogy példaként álljon a gyerekek előtt. Nem csupán a budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző,...

Online ár:

2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Esti állatmesék könyv
könyv

Esti állatmesék

Móra Könyvkiadó, 2020

Éppen annyira sokszínű és változatos ez a gyűjtemény, mint maga az állatok világa - Boldizsár Ildikó író-mesekutató olyan kötetet állítot...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút könyv
könyv

Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút

Magvető Könyvkiadó, 2020

Békében és szótlanul él egymás mellett a kút és a tölgyfa. A kút inni ad az állatoknak és a vándoroknak, a tölgyfa árnyékában pedig mindn...

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek könyv
könyv

Mesekalauz úton lévőknek - Életfordulók meséi

Magvető Könyvkiadó, 2019

Minden élethelyzetnek van mesebeli párja – hallottuk az elmúlt években többször a kötet írójától, aki nemcsak tematikus mesegyűjteményekk...

 

Előjegyezhető

Mesék a csodakertről könyv
könyv

Mesék a csodakertről - Az egyetlen Földért

Magvető Könyvkiadó, 2019

Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy ös...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék a szerelemről - Meseterápia - Hangoskönyv hangos
hangos

Mesék a szerelemről - Meseterápia - Hangoskönyv

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2019

Könnyebb legyőzni a hétfejű sárkányt, mint megtalálni és megtartani az igazi mátkát - így tartják a mesék. Boldizsár Ildikó elmeséli azok...

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 400 Ft

Boldizsár Ildikó: A királyné, aki madárnak képzelte magát - Meseterápiás csoporttörténetek e-Könyv
e-Könyv

A királyné, aki madárnak képzelte magát - Meseterápiás csoporttörténetek

Jelenkor, 2019

Mi történik egy meseterápiás csoportban? Miben különböznek a saját élményű mesecsoportok más önismereti csoportoktól? Elsősorban abban, h...

Online ár:

2 590 Ft

Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék a csodakertről - Az egyetlen Földért e-Könyv
e-Könyv

Mesék a csodakertről - Az egyetlen Földért

Magvető, 2019

Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy ös...

Online ár:

2 499 Ft

Mesék a csodakertről antikvár
antikvár

Mesék a csodakertről

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető Könyvkiadó, 2019

Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy ös...

Online ár:

4 490 Ft

Boldizsár Ildikó: A királyné, aki madárnak képzelte magát antikvár
antikvár

A királyné, aki madárnak képzelte magát

Jelenkor Kiadó, 2019

Mi történik egy meseterápiás csoportban? Miben különböznek a saját élményű mesecsoportok más önismereti csoportoktól? Elsősorban abban, h...

 

9 390 Ft - 10 000 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik antikvár
antikvár

Királyfi születik

Könyvplacc Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Naphegy Kiadó, 2019

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

Online ár:

3 490 Ft

Mesék testvérekről testvéreknek könyv
könyv

Mesék testvérekről testvéreknek

Magvető Könyvkiadó, 2018

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás ...

 

Előjegyezhető

Mesék életről, halálról és újjászületésről könyv
könyv

Mesék életről, halálról és újjászületésről

Magvető Könyvkiadó, 2018

Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék útkeresőknek, Meseterápia - Hangoskönyv hangos
hangos

Mesék útkeresőknek, Meseterápia - Hangoskönyv

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2018

Leírás: Valamikor azt gondoltam, hogy a hangoskönyv egyszeri alkotói folyamatban születik meg, s nincs írott változata. Némiképp csalódo...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja - Meseterápiás esetek e-Könyv
e-Könyv

Hamupipőke Facebook-profilja - Meseterápiás esetek

Jelenkor, 2018

Egy lány hamis online személyiségbe menekül, hogy szeretetet és elfogadást találjon. Börtönbüntetésüket töltő anyák néhány napra találkoz...

Online ár:

2 290 Ft

Boldizsár, Ildikó: Boldizsár, I: Königin, die unter dem Tisch saß und weinte idegen
idegen
Boldizsár, Ildikó

Boldizsár, I: Königin, die unter dem Tisch saß und weinte - Die Ur-Kraft heilender Geschichten

ARKANA Verlag, 2018

Geschichten sind großartige Heiler. Ildikó Boldizsár, ungarische Bestsellerautorin, hat die wundervolle Gabe, therapeutisch heilsame Märc...

Online ár:

8 220 Ft

Eredeti ár: 8 652 Ft

Boldizsár Ildikó: Esti mesék a szeretetről antikvár
antikvár

Esti mesék a szeretetről

Móra Könyvkiadó

Mi a közös az önző óriás, a kilenc gyermekét egyedül nevelő csizmadia és a rút Csimbók herceg között? Az, hogy a szeretet, amelyet ők ére...

 

5 890 Ft - 11 790 Ft

Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja antikvár
antikvár

Hamupipőke Facebook-profilja

Jelenkor Kiadó, 2018

Boldizsár Ildikó legújabb kötete egyéni és csoportos eseteket mutat be a szerző praxisából, a problémák és a kliensek sokféleségével bizo...

 

9 990 Ft

Mesék nőkről férfiaknak könyv
könyv

Mesék nőkről férfiaknak

Magvető Könyvkiadó, 2017

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

 

Előjegyezhető

Mesék férfiakról nőknek könyv
könyv

Mesék férfiakról nőknek

Magvető Könyvkiadó, 2017

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiakna...

 

Előjegyezhető

Mesék anyákról könyv
könyv

Mesék anyákról

Magvető Könyvkiadó, 2017

Vajon miért nincsenek jó anyák a mesékben, és az apák miért olyan jók szinte minden mesében? - teszi fel a kérdést a kötet Előszavában a ...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Születésmesék - Hangoskönyv hangos
hangos

Születésmesék - Hangoskönyv

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2017

A születés motívuma az életemben, a munkámban és a meséimben is hangsúlyos szerepet játszik. Sokszor megtapasztalom, hogy egy-egy határhe...

 

Előjegyezhető

MESÉK APÁKRÓL könyv
könyv

MESÉK APÁKRÓL

Magvető Könyvkiadó, 2017

A két mesegyűjtemény folytatása a nagysikerű Mesék férfiakról nőknek, illetve Mesék nőkről férfiaknak című köteteknek. Boldizsár Ildikó e...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Holle Anyó birodalma könyv
könyv

Holle Anyó birodalma

Cerkabella Könyvkiadó, 2017

Holle anyó időtlenül szépséges meséje Boldizsár Ildikó tolmácsolásában - Szegedi Katalin bámulatos illusztrációival. Boldizsár Ildikó...

Online ár:

2 457 Ft

Eredeti ár: 2 890 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára