Bálint Ágnes szerző

Bálint Ágnes

1922. október 23-án született a Fejér megyei Adonyban, a Duna mellett. József Attila díjas író - szerkesztő - dramaturg A Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós-műsorkészítés egyik megalapozója, a televíziózás hőskorának meghatározó egyénisége, számtalan közkedvelt mesesorozat, hangjáték, mese és meseregény írója, fordítója. Nemzedékek nőttek fel Mazsolán, a kismalacon, Kukori és Kotkoda párosán, vagy Frakkon és a kényes macskákon, de neki köszönhetjük úgy a Futrinka utcát, mint a tévémaci ötletét is. Első meseregénye 1936-ban jelent meg, Magyar Úriasszonyok nevű folyóirat mellékletében a Fanni, a modern tündér címmel, az utolsó pedig 2000-ben jelent meg. 1989-ben halt meg férje, ezek után visszavonultan élt, letette a tollat. Mesesorozatait majd minden európai országban és a világ számos más országában is vetítették, töretlen sikerrel és népszerűséggel.

Bálint Ágnes művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
La Rochelle-i hitvallás antikvár
antikvár

La Rochelle-i hitvallás

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Koinónia Kiadó, 2000

"Hisszük tehát, hogy senki sem vonulhat vissza önmagával megelégedve, hanem együttesen kell megőrizni és fönntartani az egyház egységét, ...

Online ár:

19 900 Ft

Bálint Ágnes, Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda - A nyikorgó daráló és más történetek antikvár
antikvár

Kukori és Kotkoda - A nyikorgó daráló és más történetek

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Könyvkiadó, 2012

Rajzolta: Mata János Kukori és Kopasznyakú igazi jó cimborák, akik mindig számíthatnak egymásra. Főleg, ha kerülni kell a munkát. A ké...

Online ár:

14 990 Ft

Mijnders-Van Woerden: A könyves asszony antikvár
antikvár

A könyves asszony

Koinónia Kiadó

Gladys Aylward (1902-1970) missziói társaság támogatása nélkül, saját megtakarított pénzén utazott Kínába misszionáriusnak 1932-ben, amik...

 

11 490 Ft - 12 390 Ft

Bálint Ágnes, Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda - Születésnapi szemétdomb és más történetek antikvár
antikvár

Kukori és Kotkoda - Születésnapi szemétdomb és más történetek

Móra Könyvkiadó, 2010

Kukori, a széltoló kakas mindent megtesz, hogy kivonja magát a ház körüli munkákból: karatetanfolyamra jár, műmenyéttel hadakozik, sőt mé...

 

10 790 Ft - 11 990 Ft

Bálint Ágnes: Frakk könyvek (2 db): Frakk és a foci + Frakk a macskák réme antikvár
antikvár

Frakk könyvek (2 db): Frakk és a foci + Frakk a macskák réme

Hírös Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Móra Könyvkiadó, 2015

Online ár:

8 990 Ft

Bálint Ágnes: A futrinka utca lakói - Első kiadás antikvár
antikvár

A futrinka utca lakói - Első kiadás

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvk., 1966

A Futrinka utca lakói - 1. kiadás. ...

Online ár:

7 490 Ft

Csukás István (Szerző) Foky Ottó (Grafikus), Bálint Ágnes, Mata János: 2 db Kukori és Kotkoda képeskönyv + A legkisebb ugrifüles a városban antikvár

Online ár:

6 990 Ft

Bálint Ágnes; Rajzolta: Radvány Zsuzsa: Kukori és Kotkoda képeskönyv antikvár

 

6 790 Ft - 6 900 Ft

Bálint Ágnes; Lévai Sándor: A Futrinka utca lakói antikvár
antikvár

A Futrinka utca lakói

Cicamica, Böbe baba, Morzsa kutya, Sompolyogi-Mosolyogi, a róka, Egerenytűék, Kacsa Karola, Liba Leontin, Mókus bácsi, Tyúkanyó - a Futri...

 

5 960 Ft - 8 990 Ft

Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók! antikvár
antikvár

Micsoda pók a vízipók!

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1985

 

5 890 Ft - 8 190 Ft

Bálint Ágnes: A szitakötők szigetén antikvár
antikvár

A szitakötők szigetén

Bunker Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Santos Kiadó, 1999

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

Online ár:

4 990 Ft

Bálint Ágnes: Labdarózsa - Reich Károly rajzaival antikvár
antikvár

Labdarózsa - Reich Károly rajzaival

Móra Könyvkiadó, 1976

Labdarózsa ebben az esetben nem egy virág neve, hanem egy bölcs, öreg gyermekszerető vizsláé, aki szeretettel foglalkozik a kisebb-nagyob...

 

4 990 Ft - 7 990 Ft

Bálint Ágnes: Skót hitvallás antikvár
antikvár

Skót hitvallás

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kolozsvár, 1998

Online ár:

4 890 Ft

Bálint Ágnes: 2 db Bálint Ágnes mű: Szeleburdi család + Hajónapló antikvár
antikvár

2 db Bálint Ágnes mű: Szeleburdi család + Hajónapló

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Könyvkiadó

Terjedelem: 137+150

Online ár:

4 800 Ft

Biblia - Kecskeméthy István fordítása könyv
könyv

Biblia - Kecskeméthy István fordítása

Koinónia Kiadó, 2009

Kecskeméthy István (1864-1938) bibliatudós, teológiai professzor élete a Szentírás-fordítás jegyében telt el. Huszonhat évesen publikálja...

Online ár:

4 560 Ft

Eredeti ár: 4 800 Ft

Bálint Ágnes, Móra Ferenc, Janikovszky Éva, Grätzer József, Varga Domokos: 5 klasszikus gyerekkönyv: Már megint, Sicc, Kölyökkóstolgató, Szeleburdi család, A nagyhatlmú sündisznó antikvár

Online ár:

4 444 Ft

Bálint Ágnes: Frakk és a foci antikvár
antikvár

Frakk és a foci

Frakk, a macskák réme művelődni akar, ezért addig rágja Károly bácsi fülét, míg az beíratja a kutyaiskolába. Ugyanakkor addig rágja Irma ...

 

4 210 Ft - 24 990 Ft

Bálint Ágnes, Sviatlana Tatarnikava, Kányádi Sándor: 3 db egeres mesekönyv: Az elvarázsolt egérkisasszony + Világlátott egérke + Ki ad nekünk kesztyűt? antikvár
antikvár

3 db egeres mesekönyv: Az elvarázsolt egérkisasszony + Világlátott egérke + Ki ad nekünk kesztyűt?

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Móra Könyvkiadó, 2024

Az elvarázsolt egérkisasszony és a Ki ad nekünk kesztyűt? kötetek kemény kötésűek, a Világlátott egérke puha kötésű. Az elvarázsolt eg...

Online ár:

3 990 Ft

Bálint Ágnes: Vizitündér, vizimanó antikvár
antikvár

Vizitündér, vizimanó

Diana Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Santos Kiadó

Online ár:

3 990 Ft

Bálint Ágnes: Iskola a faliszekrényben antikvár
antikvár

Iskola a faliszekrényben

„Szilvi és Tatuska olyan jól megértik egymást, hogy csuda!” – mondogatja mindig Szilvi édesanyja. A kislány és nagyapja között valóban kü...

 

3 990 Ft - 5 990 Ft

Bálint Ágnes; : Egy egér naplója - Hangjáték - 3 CD CD
CD

Egy egér naplója - Hangjáték - 3 CD

Holnap Kiadó, 2011

Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes helyzetekbe sodorja melyek során barát...

Online ár:

3 900 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola könyv
könyv

Mazsola

Holnap Kiadó, 2023

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: Megint Mazsola könyv
könyv

Megint Mazsola

Holnap Kiadó, 2015

A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, ...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé könyv
könyv

Mazsola és Tádé

Holnap Kiadó, 2020

A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is - éppúgy, mint ...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: Tündér a vonaton könyv
könyv

Tündér a vonaton

Holnap Kiadó, 2023

A kis virágtündér, Flórika egy mályvakehelybôl pottyan a vonatülések mögé. Hamar barátokra lel, és e titkos rejtekhelyen az ott felejtett...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: Egy egér naplója könyv
könyv

Egy egér naplója

Holnap Kiadó, 2022

Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes kalandokba sodorja, melyek során barát...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: Vízitündér, vízimanó könyv
könyv

Vízitündér, vízimanó

Holnap Kiadó, 2016

Bálint Ágnes Duna mellett játszódó történeteinek szereplői Vivike, a vízitündér, Valdi, a vízimanó, valamint barátaik, a békák, darazsak,...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: A Szitakötők Szigetén könyv
könyv

A Szitakötők Szigetén

Holnap Kiadó, 2014

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes, Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda könyv
könyv

Kukori és Kotkoda - A legvidámabb történetek

Móra Könyvkiadó, 2025

Ismeritek Kukorit, a naplopó kakast? És az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük szórak...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Bálint Ágnes: Lepke az írógépen könyv
könyv

Lepke az írógépen

Holnap Kiadó, 2013

"Az én gyerekszobám a Duna volt" - így kezdődik a könyv, s azután történetek következnek ennek a "gyerekszobának" a játékairól, csigákról...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: Fánni, a modern tündér könyv
könyv

Fánni, a modern tündér

Holnap Kiadó, 2022

Szokatlan kiadást tart kezében a kedves olvasó: Bálint Ágnes írónő (Mazsola, Megint Mazsola, Mazsola és Tádé, A Futrinka utca, Frakk, Kuk...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes: Cimborák könyv
könyv

Cimborák

Holnap Kiadó, 2022

Habzsol Kácsa háza táján nagy a sürgés-forgás: születésnapi uzsonnát rendez rokonainak és barátainak. Félfülü Nyúl csárdájából még asztal...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bálint Ágnes, Kaminski György: Szimat Szörény, a szupereb antikvár
antikvár

Szimat Szörény, a szupereb

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kandi-Európa Kft.

Online ár:

3 600 Ft

Bálint Ágnes: 2db Kukori és Kotkoda DVD - Kukori és Kotkoda 1., Kukori és Kotkoda 2.-Kakasviadal antikvár

Online ár:

3 550 Ft

Bálint Ágnes: Megint Mazsola antikvár
antikvár

Megint Mazsola

A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, ...

 

3 500 Ft - 7 290 Ft

Bálint Ágnes: 3 db Bálint Ágnes mesekönyv: Mi újság a Futrinka utcában? + Az ​elvarázsolt egérkisasszony + Jó ​éjszakát, Maci! antikvár
antikvár

3 db Bálint Ágnes mesekönyv: Mi újság a Futrinka utcában? + Az ​elvarázsolt egérkisasszony + Jó ​éjszakát, Maci!

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Holnap Kiadó, 2007

A Jó ​éjszakát, Maci! kötet leporelló, alul picit kopottas és felül van egy pici benyomódás. Mi újság a Futrinka utcában? A bájos m...

Online ár:

3 490 Ft

Bálint Ágnes, Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda antikvár
antikvár

Kukori és Kotkoda

Alba Könyvépítő Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Móra Könyvkiadó, 2022

Ismeritek Kukorit, a naplopó kakast? És az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük szórak...

Online ár:

3 490 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé antikvár
antikvár

Mazsola és Tádé

Holnap Kiadó, 2002

A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is - éppúgy, mint ...

 

3 490 Ft - 3 990 Ft

Bálint Ágnes: Gücülke és cimborái antikvár

 

3 430 Ft - 5 000 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola antikvár
antikvár

Mazsola

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

 

3 300 Ft - 5 990 Ft

Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda - A végtelen giliszta és más történetek antikvár
antikvár

Kukori és Kotkoda - A végtelen giliszta és más történetek

Móra Könyvkiadó, 2010

Ki ne ismerné Kukorit, a naplopó kakast, és az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük sz...

 

3 200 Ft - 19 999 Ft

Grimm, Tordon Ákos, Bálint Ágnes, Lukács Krisztián Zoltán: 5db-os KÖNYVMENTŐ AJÁNLAT, mesekönyv: A kásásfazék+ Lólila+ Lepke az írógépen+ Mucmuc a morgonc+ Münchhausen vidám kalandjai antikvár

Online ár:

2 990 Ft

Heltai György, Bálint Ágnes: Kémiai gyakorlatok I. (Egyetemi jegyzet) antikvár
antikvár

Kémiai gyakorlatok I. (Egyetemi jegyzet)

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gödöllői Agrártud. Egyetem, 1984

Online ár:

2 990 Ft

Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók! antikvár
antikvár

Micsoda pók a vízipók!

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1985

 

2 990 Ft - 8 990 Ft

Bálint Ágnes: Koránkelő darázs antikvár
antikvár

Koránkelő darázs

Bunker Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1979

Fülöp Gábort osztálytársai csak így emlegetik: Koránkelő Darázs. Ez a sajátos becenév akkor ragadt rá, amikor biológiaórán egyéb - a hárt...

Online ár:

2 990 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony könyv
könyv

Az elvarázsolt egérkisasszony

Móra Könyvkiadó, 2024

Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? könyv
könyv

Mi újság a Futrinka utcában?

Móra Könyvkiadó, 2025

A bájos meseregényt bizonyára sokan ismerik a tévé gyerekműsoraiból. Ezúttal könyv alakban ismerkedhetünk meg a Futrinka utcával - ahol m...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola - Hangoskönyv hangos
hangos

Mazsola - Hangoskönyv

Holnap Kiadó, 2018

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Bálint Ágnes, Nagy-Kálózy Eszter: Mazsola és Tádé - Hangoskönyv hangos
hangos

Mazsola és Tádé - Hangoskönyv

Holnap Kiadó, 2019

A mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kis malac váratlanul testvért kap. Ő is- éppúgy, mint ...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Bálint Ágnes, Nagy-Kálózy Eszter: Megint Mazsola - Hangoskönyv hangos
hangos

Megint Mazsola - Hangoskönyv

Holnap Kiadó, 2019

A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, ...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Bálint Ágnes: Télemakhosz bolyongásai - Németh László pszichobiográfiája 1901-1932 antikvár
antikvár

Télemakhosz bolyongásai - Németh László pszichobiográfiája 1901-1932

Kronosz Kiadó, 2012

Ma az a bölcs, aki hallgat Németh Lászlóról, nem az, aki beszél. Bálint Ágnes mégis arra vállalkozik, hogy új diskurzust indít a huszadik...

 

2 800 Ft - 3 000 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony e-hangos
e-hangos

Az elvarázsolt egérkisasszony

Móra Hangoskönyvek, 2022

Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

Online ár:

2 699 Ft

Bálint Ágnes: A Szitakötők Szigetén antikvár
antikvár

A Szitakötők Szigetén

Holnap Kiadó

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

 

2 690 Ft - 3 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára