Bálint Ágnes szerző

Bálint Ágnes

1922. október 23-án született a Fejér megyei Adonyban, a Duna mellett. József Attila díjas író - szerkesztő - dramaturg A Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós-műsorkészítés egyik megalapozója, a televíziózás hőskorának meghatározó egyénisége, számtalan közkedvelt mesesorozat, hangjáték, mese és meseregény írója, fordítója. Nemzedékek nőttek fel Mazsolán, a kismalacon, Kukori és Kotkoda párosán, vagy Frakkon és a kényes macskákon, de neki köszönhetjük úgy a Futrinka utcát, mint a tévémaci ötletét is. Első meseregénye 1936-ban jelent meg, Magyar Úriasszonyok nevű folyóirat mellékletében a Fanni, a modern tündér címmel, az utolsó pedig 2000-ben jelent meg. 1989-ben halt meg férje, ezek után visszavonultan élt, letette a tollat. Mesesorozatait majd minden európai országban és a világ számos más országában is vetítették, töretlen sikerrel és népszerűséggel.

Bálint Ágnes művei

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Bálint Ágnes: Szeleburdi család könyv
    könyv

    Szeleburdi család

    Móra Könyvkiadó, 2026

    "Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta" - így kezdi naplóját a tizenkét éves Lac...

    Akciós ár:

    2 000 Ft

    Korábbi ár: 2 125 Ft

    Eredeti ár: 2 499 Ft

  • Bálint Ágnes: Szeleburdi család könyv
    könyv

    Szeleburdi család

    Móra Könyvkiadó, 2019

    Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta - így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci,...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Frakk a macskák réme könyv
    könyv

    Frakk a macskák réme

    Móra Könyvkiadó, 2025

    "Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és...

    Akciós ár:

    2 000 Ft

    Korábbi ár: 2 125 Ft

    Eredeti ár: 2 499 Ft

  • Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony könyv
    könyv

    Az elvarázsolt egérkisasszony

    Móra Könyvkiadó, 2024

    Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

    Akciós ár:

    2 800 Ft

    Korábbi ár: 2 975 Ft

    Eredeti ár: 3 499 Ft

  • Bálint Ágnes: Mazsola könyv
    könyv

    Mazsola

    Holnap Kiadó, 2026

    Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Mazsola könyv
    könyv

    Mazsola

    Holnap Kiadó, 2017

    Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Hajónapló könyv
    könyv

    Hajónapló - A szeleburdi család folytatása

    Móra Könyvkiadó, 2025

    Hajónaplót nem írhat akárki! És nem is akárhol. Ehhez a ténykedéshez hajóra van szükség. Faragó Laci, aki él-hal azért, hogy hajónaplót v...

    Akciós ár:

    2 000 Ft

    Korábbi ár: 2 125 Ft

    Eredeti ár: 2 499 Ft

  • Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé könyv
    könyv

    Mazsola és Tádé

    Holnap Kiadó, 2017

    A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is - éppúgy, mint ...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Megint Mazsola könyv
    könyv

    Megint Mazsola

    Holnap Kiadó, 2015

    A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, ...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé könyv
    könyv

    Mazsola és Tádé

    Holnap Kiadó, 2026

    A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is - éppúgy, mint ...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Frakk és a foci könyv
    könyv

    Frakk és a foci

    Móra Könyvkiadó, 2024

    Frakk, a macskák réme művelődni akar, ezért addig rágja Károly bácsi fülét, míg az beíratja a kutyaiskolába. Ugyanakkor addig rágja Irma ...

    Akciós ár:

    2 000 Ft

    Korábbi ár: 2 125 Ft

    Eredeti ár: 2 499 Ft

  • Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? könyv
    könyv

    Mi újság a Futrinka utcában?

    Móra Könyvkiadó, 2025

    A bájos meseregényt bizonyára sokan ismerik a tévé gyerekműsoraiból. Ezúttal könyv alakban ismerkedhetünk meg a Futrinka utcával - ahol m...

    Akciós ár:

    2 800 Ft

    Korábbi ár: 2 975 Ft

    Eredeti ár: 3 499 Ft

  • Bálint Ágnes: Jó éjszakát, Maci! könyv
    könyv

    Jó éjszakát, Maci!

    Móra Könyvkiadó, 2017

    "Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Tévé-Maci, aki minden este szépen rendesen megmosta a fogát, s akit ezért mindenki nagyon t...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Tündér a vonaton könyv
    könyv

    Tündér a vonaton

    Holnap Kiadó, 2023

    A kis virágtündér, Flórika egy mályvakehelybôl pottyan a vonatülések mögé. Hamar barátokra lel, és e titkos rejtekhelyen az ott felejtett...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Hajónapló könyv
    könyv

    Hajónapló

    Móra Könyvkiadó, 2016

    A naplóregény egy vidám, színes, felejthetetlen nyaralás története, a Szeleburdi család folytatása.

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé - Hangoskönyv hangoskönyv
    hangoskönyv

    Mazsola és Tádé - Hangoskönyv - Für Anikó előadásában

    Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2008

    Mazsola váratlanul testvért kap. Kicsit duzzogva, kicsit féltékenykedve figyeli, hogy Manócska megosztja szeretetét közte és Tádé között....

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Foltoskönyökű könyv
    könyv

    Foltoskönyökű

    Móra Könyvkiadó, 2016

    A boltok ajtaja fölött lógó cégérek élete néha mozgalmasabb, mint hinnénk. A tarka dolmányos, hiú fahuszár belepottyan egy tócsába, és le...

    Akciós ár:

    1 600 Ft

    Korábbi ár: 1 700 Ft

    Eredeti ár: 1 999 Ft

  • Bálint Ágnes: Megint Mazsola - Hangoskönyv hangoskönyv
    hangoskönyv

    Megint Mazsola - Hangoskönyv - Für Anikó előadásában

    Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2007

    Mazsola és barátai újabb történetekkel térnek vissza kedves hallgatóik körébe. Tartalom 1. A tavasz hírnöke 2. Sövényen innen, sövén...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda könyv
    könyv

    Kukori és Kotkoda - A végtelen giliszta és más történetek

    Móra Könyvkiadó, 2010

    Ki ne ismerné Kukorit, a naplopó kakast, és az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük sz...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Mazsola - Hangoskönyv hangoskönyv
    hangoskönyv

    Mazsola - Hangoskönyv - Für Anikó előadásában

    Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2006

    Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Beköltözött hát egy jókora sütőtökbe, melyet kívülről egy ind...

     

    Előjegyezhető

  • Vízipók-csodapók - Egész estés rajzfilm - DVD DVD
    DVD

    Vízipók-csodapók - Egész estés rajzfilm - DVD

    2014

    "A televízióból ismert rajzfilmsorozat alapján készült egész estés film, amely a korábban megismert, víz alatti rovarok és kisállatok vil...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes, Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda könyv
    könyv

    Kukori és Kotkoda - Születésnapi szemétdomb és más történetek

    Móra Könyvkiadó, 2010

    Kukori, a széltoló kakas mindent megtesz, hogy kivonja magát a ház körüli munkákból: karatetanfolyamra jár, műmenyéttel hadakozik, sőt mé...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: A repülő dívány könyv
    könyv

    A repülő dívány

    Móra Könyvkiadó, 2016

    Juli eddigi nyarait keresztanyja , luxusvillájában töltötte a Balaton partján, nem csoda hát, ha lógó orral és lázadozó szívvel készül a ...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Egy egér naplója könyv
    könyv

    Egy egér naplója

    Holnap Kiadó, 2022

    Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes kalandokba sodorja, melyek során barát...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Olvasmánynapló - Mazsola könyv
    könyv

    Olvasmánynapló - Mazsola

    Totem Plusz Könyvkiadó, 2006

    Izgalmas olvasmánynapló kisiskolásoknak

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Vízitündér, vízimanó könyv
    könyv

    Vízitündér, vízimanó

    Holnap Kiadó, 2016

    Bálint Ágnes Duna mellett játszódó történeteinek szereplői Vivike, a vízitündér, Valdi, a vízimanó, valamint barátaik, a békák, darazsak,...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Brúnó kapitány könyv
    könyv

    Brúnó kapitány

    Móra Könyvkiadó, 2008

    Brúnó kapitány békésen tengeti nyugdíjas napjait vén hajója fedélzetén, amely lehorgonyozva vesztegel a kapitány nővérének, Özvegy Póknén...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: A Szitakötők Szigetén könyv
    könyv

    A Szitakötők Szigetén

    Holnap Kiadó, 2014

    Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Jó éjszakát, Maci! könyv
    könyv

    Jó éjszakát, Maci!

    Móra Könyvkiadó, 2025

    Tévé-Maci különleges mackó: szeret mosdani, fogat mosni és énekelni. A kedvenc dala így kezdődik: "Méz, méz, méz..." Este mindig jókedvűe...

    Akciós ár:

    1 600 Ft

    Korábbi ár: 1 700 Ft

    Eredeti ár: 1 999 Ft

  • Bálint Ágnes, Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda - A nyikorgó daráló és más történetek könyv
    könyv

    Kukori és Kotkoda - A nyikorgó daráló és más történetek

    Móra Könyvkiadó, 2012

    Rajzolta: Mata János Kukori és Kopasznyakú igazi jó cimborák, akik mindig számíthatnak egymásra. Főleg, ha kerülni kell a munkát. A ké...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Labdarózsa könyv
    könyv

    Labdarózsa

    Holnap Kiadó, 2020

    Labdarózsa nem egy virág, hanem egy jóságos, bölcs öreg vizsla, Barbara dajkája. A kislány kisöccsével, Ádámkával és a még járókás Dóra-R...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes, Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda könyv
    könyv

    Kukori és Kotkoda - A legvidámabb történetek

    Móra Könyvkiadó, 2025

    Ismeritek Kukorit, a naplopó kakast? És az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük szórak...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 499 Ft

  • Bálint Ágnes: Iskola a faliszekrényben könyv
    könyv

    Iskola a faliszekrényben

    Móra Könyvkiadó, 2012

    „Szilvi és Tatuska olyan jól megértik egymást, hogy csuda!” – mondogatja mindig Szilvi édesanyja. A kislány és nagyapja között valóban kü...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: A Futrinka utca lakói könyv
    könyv

    A Futrinka utca lakói

    Móra Könyvkiadó, 2011

    Cicamica, Böbe baba, Morzsa kutya, Sompolyogi-Mosolyogi, a róka, Egerenytűék, Kacsa Karola, Liba Leontin, Mókus bácsi, Tyúkanyó - a Futri...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Lepke az írógépen könyv
    könyv

    Lepke az írógépen

    Holnap Kiadó, 2013

    "Az én gyerekszobám a Duna volt" - így kezdődik a könyv, s azután történetek következnek ennek a "gyerekszobának" a játékairól, csigákról...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Jean de Brunhoff: Babar és a télapó könyv
    könyv

    Babar és a télapó

    Móra Könyvkiadó, 2003

    "- Barátaim!- szólalt meg egy napon Zefír, a kis majom, amikor Artúrral, Palikával, Flórával és Adorjánnal beszélgetett éppen. - Képzeljé...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Madárfürdő könyv
    könyv

    Madárfürdő

    Móra Könyvkiadó, 2011

    Emmike és népes családja a külvárosi Gőzmozdony utcai lakásból költözött a lakótelepre, ahol végre nem kell többé lavórban mosakodni, jut...

     

    Előjegyezhető

  • Jean de Brunhoff: Babar, a kis elefánt könyv
    könyv

    Babar, a kis elefánt

    Móra Könyvkiadó, 2003

    A nagy-nagy erdőben született egy kis elefánt. Babar a neve. Az elefántmama sokat szeretgeti, halk énekszóval ringatja a két fa között fü...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Labdarózsa lámpája könyv
    könyv

    Labdarózsa lámpája

    Holnap Kiadó, 2016

    Kis olvasóink már a Labdarózsa című könyvben is találkozhattak a jóságos, bölcs öreg vizslával, Barbara dajkájával. A kislány kisöccsével...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? hangoskönyv
    hangoskönyv

    Mi újság a Futrinka utcában?

    Móra Könyvkiadó, 2011

    Mi újság a Futrinka utcában? Gyertek, nézzünk be, régi ismerősök laknak itt: Sün Sámuel, a Csőr című újság főszerkesztője, Liba Leontin é...

     

    Előjegyezhető

  • A Szeleburdi család DVD
    DVD

    A Szeleburdi család

    2008

    A háromgyerekes Faragó család önfeledten éli mozgalmas mindennapjait a VII. kerületi bérházban. Ebben a családban mindig történik valami ...

    Online ár:

    399 Ft

  • Bálint Ágnes: Fánni, a modern tündér könyv
    könyv

    Fánni, a modern tündér

    Holnap Kiadó, 2022

    Szokatlan kiadást tart kezében a kedves olvasó: Bálint Ágnes írónő (Mazsola, Megint Mazsola, Mazsola és Tádé, A Futrinka utca, Frakk, Kuk...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Jean de Brunhoff: Babar utazása könyv
    könyv

    Babar utazása

    Móra Könyvkiadó, 2003

    Babar király és felesége Celesztina királynő léghajón nászútra indul. A nyílt tenger felett hirtelen vihar támad és az elefántok egy szig...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Frakk a macskák réme - hangoskönyv hangoskönyv
    hangoskönyv

    Frakk a macskák réme - hangoskönyv - Előadja: Zsurzs Kati

    Móra Könyvkiadó, 2010

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és ...

     

    Előjegyezhető

  • Jean de Brunhoff: Babar király könyv
    könyv

    Babar király

    Móra Könyvkiadó, 2004

    "Az elefántok országában nagy az öröm: békét kötöttek az orszarvúakkal, és az Idős Hölgy, Babar és Celesztína jó barátja is megígérte, ho...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Én vagyok a Tévé-Maci könyv
    könyv

    Én vagyok a Tévé-Maci

    Móra Könyvkiadó, 2012

    Nem vagyok közönséges játékmackó. Tévésztár voltam, esténként sok-sok gyereket hívtam a képernyő elé, hogy együtt nézzük a mesét. Amikor ...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Mazsola - Hangoskönyv hangoskönyv
    hangoskönyv

    Mazsola - Hangoskönyv

    Holnap Kiadó, 2018

    Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

    Akciós ár:

    2 800 Ft

    Korábbi ár: 2 975 Ft

    Eredeti ár: 3 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Cimborák könyv
    könyv

    Cimborák

    Holnap Kiadó, 2022

    Habzsol Kácsa háza táján nagy a sürgés-forgás: születésnapi uzsonnát rendez rokonainak és barátainak. Félfülü Nyúl csárdájából még asztal...

    Akciós ár:

    3 600 Ft

    Korábbi ár: 3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 500 Ft

  • Bálint Ágnes, Nagy-Kálózy Eszter: Mazsola és Tádé - Hangoskönyv hangoskönyv
    hangoskönyv

    Mazsola és Tádé - Hangoskönyv

    Holnap Kiadó, 2019

    A mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kis malac váratlanul testvért kap. Ő is- éppúgy, mint ...

    Akciós ár:

    2 800 Ft

    Korábbi ár: 2 975 Ft

    Eredeti ár: 3 500 Ft

  • Szeleburdi vakáció DVD
    DVD

    Szeleburdi vakáció

    2008

    A Faragó család gyerekei munkát vállalnak, hogy a család együtt tölthesse a jól megérdemelt nyaralást. Ezalatt megismerkednek Dédikével, ...

    Online ár:

    999 Ft

  • Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? könyv
    könyv

    Mi újság a Futrinka utcában?

    Holnap Kiadó, 2007

    A bájos meseregényt bizonyára sokan ismerik a tévé gyerekműsoraiból. Ezúttal könyv alakban ismerkedhetünk meg a futinka utcával - ahol mi...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes; : Egy egér naplója - Hangjáték - 3 CD CD
    CD

    Egy egér naplója - Hangjáték - 3 CD

    Holnap Kiadó, 2011

    Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes helyzetekbe sodorja melyek során barát...

    Online ár:

    3 900 Ft

  • Biblia - Kecskeméthy István fordítása könyv
    könyv

    Biblia - Kecskeméthy István fordítása

    2009

    Kecskeméthy István (1864-1938) bibliatudós, teológiai professzor élete a Szentírás-fordítás jegyében telt el. Huszonhat évesen publikálja...

    Akciós ár:

    3 840 Ft

    Online ár: 4 560 Ft

    Eredeti ár: 4 800 Ft

  • Bálint Ágnes, Nagy-Kálózy Eszter: Megint Mazsola - Hangoskönyv hangoskönyv
    hangoskönyv

    Megint Mazsola - Hangoskönyv

    Holnap Kiadó, 2019

    A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, ...

    Akciós ár:

    2 800 Ft

    Korábbi ár: 2 975 Ft

    Eredeti ár: 3 500 Ft

  • Bálint Ágnes: Pszichobiográfia és irodalom könyv
    könyv

    Pszichobiográfia és irodalom

    Kronosz Kiadó, 2014

    A lélektan, a történelem és az irodalom különleges találkozásának dokumentuma ez a könyv. A lélektané, amely az ember megismerését tűzi k...

     

    Előjegyezhető

  • Kék egér 1. DVD
    DVD

    Kék egér 1. - Végzetes festék

    2009

    Az egérfogóban talált szürke egeret két rosszcsont fiúcska kékre festi. A macskának akarják adni szegény párát, de ő megszökik. Rémülten ...

    Online ár:

    990 Ft

  • Medgyesi Pál: Praxis Pietatis könyv
    könyv

    Praxis Pietatis - Azaz Kegyesség gyakorlás

    KOINÓNIA, 2003

    "Mint ahogyan Macaulay Bunyant Milton mellé helyezte, úgy mi is egy vonalra állíthatjuk Zrínyinek a munkálkodását a Medgyesi Praxis Pieta...

     

    Előjegyezhető

  • Rutherford, Samuel: Levelek könyv
    könyv

    Levelek - Puritán tanítók 7

    KOINÓNIA, 2002

    Samuel Rutherford egyike volt a XVII. századi skót egyház megújítását sürgető lelkipásztoroknak. A reformáció kiteljesítését főként a sze...

     

    Előjegyezhető

  • Bálint Ágnes: Télemakhosz bolyongásai - Németh László pszichobiográfiája 1901-1932 könyv
    könyv

    Télemakhosz bolyongásai - Németh László pszichobiográfiája 1901-1932

    Kronosz Kiadó, 2012

    Ma az a bölcs, aki hallgat Németh Lászlóról, nem az, aki beszél. Bálint Ágnes mégis arra vállalkozik, hogy új diskurzust indít a huszadik...

     

    Előjegyezhető

  • Kék egér 2. DVD
    DVD

    Kék egér 2. - Tolakodó tündérek

    2009

    A végzetes festék eredményeként kék egérkénk tovább keresi helyét a világban. Útja során megismerkedik a csúnya tündérrel, a rettegő rózs...

    Online ár:

    990 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára