Képzeld el, hogy haragszol a párodra, és ezt úgy tudod kifejezni, hogy ő is megérti, de nem érzi úgy, hogy rátámadtál. Vagy ő tesz szemrehányást neked, és te megérted, mire van valóban szüksége, anélkül hogy belebetegednél. Szerinted sikerülhet? Létezik vajon olyan párbeszéd, amelynek során mindenki nyerhet? Ahol a kommunikációt játszmák helyett együttérzés és megértés jellemzi?
A szerző a Marshall Rosenberg által kidolgozott erőszakmentes kommunikációra építve, annak két jelképes figuráját, a zsiráfot és a sakált alkalmazva mutatja be, hogy igen, létezik. Ehhez csupán a zsiráf stratégiáját kell követnünk: együttérzéssel közeledjünk önmagunk és a társunk felé - azaz tudatosítsuk érzéseinket és a szükségleteinket, és igyekezzünk felmérni társunkéit is, ahelyett hogy sakálként a véleményünket és elvárásainkat ismételgetnénk. Párbeszédünk ily módon ide-oda lépegető tánccá válik aközött, amit tapasztalunk, érzünk, igénylünk és kérünk, és aközött, amit a másik fél tapasztal, érez, igényel és kér.
Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) az a feledésbe merült nyelv, amelyen azok az emberek beszélnek, akik törődnek egymással és harmonikus életre vágynak. Rosenberg doktor történetek, példák és párb...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 050 Ft
Kiadói ár: 4 500 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára