A könyv első sorai éppen 30 esztendővel ezelőtt íródtak. Amikor az irodalomról való megszólalás szép lassan lemondani kényszerült scientifista igényeiről. Amikor tudományosnak lenni a bölcsészettudományok területén már nem volt veszélyes, de jóleső izgalmakkal és szép sikerekkel sem kecsegtetett. A stukturalizmus magyar(országi) alkonyán indulnak a könyv bevezető tanulmányai. A kötet szerzője ebben az időben közvetlen inspirációt a Szegedi Szemiotikai Iskola tagjaitól, elsősorban Kanyó Zoltántól kapott. Ezek a tanulmányok az irodalomelmélet nehéztüzérségét oly törékeny szerkezetekre irányították, mint Németh László mezőföldi novellái és Gyász című regénye, majd egy közmondás, s végül az irodalomnak talán a legnagyobb teremtő erővel rendelkező nyelvi eszköze: a metafora. A struktúra hatalma című rész zárótanulmányai az irodalomtudomány konstruktivista tárgyalása során nyitják fel a kartéziánus gondolkodás páncélajtóit. A második rész, A törékenység kegyelme írásai a dekonstrukció jegyeit viselik magukon. A szó- és betűjátékokat mozgósító értelmezési stratégiák Kosztolányi Aranysárkány, Vörösmarty A Rom, József Attila Eszmélet és Ottlik Iskola a határon című műveit olvassák. A könyv egyrészt felmutatja a struktúra hatalmát és a scientifizmus hatalmi igényeit, egyben arra is fényt vet, hogy mennyire törékeny a legszilárdabbnak hitt tudományos védőbástya is, amikor az olvasás szelleme megérinti. Az olvasás a törékenység kegyelme - ezt tekinthetjük a könyv végső tanulságának.
Hamvas Béla Magia-szutra című munkája egész életművének egyik legkülönösebb írása, amelyben az emberi létnek a szabadsághoz vezető útját a létezés - megismerés - megvalósítás három ún. "törvénye" v...
Online ár:
3 060 Ft
Eredeti ár: 3 600 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
1 995 Ft
Korábbi ár: 2 793 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft