Összefoglaló
Hamvas Béla Magia-szutra című munkája egész életművének egyik legkülönösebb írása, amelyben az emberi létnek a szabadsághoz vezető útját a létezés - megismerés - megvalósítás három ún. "törvénye" vagy "axiómája" mentén bontja ki: "Teljes szabadság nem egyéb, mint mindent (az egész lét) szeretni, mindent megismerni, felismerni, tudni, látni (az ismerés törvénye), mindent megvalósítani, ami nem más, mint: mindenben a szeretetet, mint a világban levő abszolút aktivitást tökéletesen mozgósítani" - fogalmaz a műhöz írott egyik korai jegyzetében. Szándéka szerint írásával Hamvas Béla nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy "hamis filozófiatörténetünk" általános perspektívájával szemben - főként Jakob Böhme és Franz von Baader nyomán - az európai ember szellemtörténetének egy másik, elfeledett vonulatát a maga elevenségében idézze meg, s annak legfontosabb kérdéseit a modern gondolkodás által magára hagyott emberi életgyakorlatnak újra a középpontjába állítsa.
Jóllehet a végleges megfogalmazást a kézirat datálása szerint 1950. október 2-19. között vetette papírra Szentendrén, a mű megírásának gondolata Hamvas Bélában már 1945 szeptemberében felmerült, néhány hónappal később, 1946 áprilisában pedig naplójában "Realizáció" címszó alatt a mű gondolati alapvetésének és szerkezetének számos részletét is kidolgozta.
Az írás letisztázott gépirata nem maradt fenn. Jelen kiadás a műnek a Hamvas Béla hagyatékban található kézirata alapján készült.
Részletek
- 154 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- ISBN: 9789639240902
- Eredeti cím: Magia-szutra
A szavak csodálatos életéből
"A szavaknak idejük van, vagy másképp: idő van a szavakban, a mi időnk, a használóké, a mi történelmünk, mi magunk." - Immáron húsz éve vetette papírra Esterházy Péter ezeket a szavakat a Mindentud...
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
7 600 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Hamvas Béla gondolataihoz kollektív szinten még évtizedek kellenek amire megérdemelten fogják értékelni és megkapja a kellő figyelmet. Fiatal még hozzá az idő.