A szavak hol gyilkos, hol vigasztaló erejéről szól Azár Náfíszi iráni írónő regénye: az a könyv, amely a legtöbbet tette azért az utóbbi években, hogy el tudjuk képzelni, milyen az élet (főként a nők számára) Iránban az iszlám forradalom óta. Náfíszi az Egyesült Államokban tanult, s az ottani iráni diákok körében ő is lelkesen vett részt az egyre hevesebb és erőszakosabb politikai vitákban: mindannyian egy új Iránról álmodtak, de ezerféle módon képzelték el hazájuk átalakítását. S aztán "otthon" ő is "szemtanúvá" vált: közelről figyelhette, ahogy a szavak torz valósággá változnak. "Amikor az Államokban azt kiabáltuk, hogy halál erre vagy arra, az a halál inkább jelképes volt, elvont, mintha jelszavaink képtelensége arra lett volna jó, hogy még inkább ragaszkodjunk hozzájuk. De 1979-ben Teheránban ezek a jelszavak hátborzongató precizitással valóra váltak. Döbbenten figyeltem, ahogy minden álom és minden jelszó beteljesül - és nincs előlük menekvés." Valami kis menekvés mégiscsak volt - Náfíszi, az angol és amerikai irodalom professzora két éven keresztül minden csütörtök délelőtt összegyűjtötte hét legtehetségesebb diáklányát. Feketelistára tett nyugati klasszikusokat olvastak és vitattak meg. Miközben iszlámista erkölcs-rohamosztagok tomboltak a teheráni utcákon és házakban, a fundamentalizmus hatalmasodott el az egyetemeken, és egy vak cenzor szabta meg, miről lehet írni és miről nem, ezek a lányok Azár Náfíszi nappalijában nagy merészen levették a fátylukat, és elmerültek Jane Austen, Scott Fitzgerald, Nabokov világában. Az ő életük története váltakozik ebben a páratlan memoárban a világirodalom híres szüzséivel. Azár Náfíszi 1997-ben elhagyta Iránt, ma a Johns Hopkins Egyetem professzora, Washingtonban él.
Bevezető ár:
3 184 Ft
Eredeti ár: 3 980 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján