A Szeméremékszerek prózafolyamának első kötetében (A két steril pohár, 2018) búcsút vettünk a déli határsávból-őrizetből szabaduló művésztől (akár egybe is írhatjuk: szabadulóművésztől), az új kötetben a szabadkai, palicsi kávéházak teraszán találkozunk vele és beszélgetőtársával, Czipriánnal. Ketten szinte (költői) versenyben idézik föl és illesztik össze emlékeiket, történeteiket a gyerekkortól az egykori jugoszláv esztendőkön át napjainkig. Figyelmes hallgatójuk, Tolnai Ottó - ahogy magát nevezi: az élő organizmusként alakuló, „viselkedő" mesék diszpécsere - feledhetetlen figurákra talál, pontosabban ő teszi, varázsolja feledhetetlenné őket. Az őrölt paprika fenoménjeitől a SINGER-ét utaztató varróasszonyig, a hajdani mozigépésztől a király előtt úszóbemutatót tartó Balla Laci bácsiig. Őslakosok, látogatók, menekültek. És persze felbukkan Dr. Brenner, alias Csáth Géza, nyomában a hely szellemét adó kreativitás mindennemű képviselőivel, köztük a festővel, akinek a védjegye mi más lenne, mint egy Adrián összefestékezett bácskai pantalló, azúrja a teremtés védőszíne. Szilárd Leó egykori kérdésére, aki „tudta volt az atom, a világ mibenlétét, csak azt nem tudta: Mi az, hogy Palics?", ők adják meg a választ. „A történet annyira izgalmas kezdett lenni, hogy könny szaladt a szemembe. (Jóllehet nekem, akárcsak T. Olivérnek, száraz a könnyzacskóm; mi inkább csak belülről sírunk, tele vagyunk belső kis Niagarákkal.)"
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Online ár:
4 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján