Eugenia Rico (1972, Asturias) a fiatal spanyol írónemzedék képviselője. Jogot, nemzetközi kapcsolatokat, forgatókönyvírást és dramaturgiát tanult. Fehér halál című művének megírását egy fájdalmas, személyes élmény ihlette: tizenhat éves öccsének az elvesztése. Az egész életét meghatározó pillanat volt ez, hiszen ekkor vált felnőtté, íróvá. A belső monológ villanásszerű gondolatokból, elmélkedésekből, visszaemlékezésekből áll, amelyek kivétel nélkül Alfredóhoz és tizennégy évvel korábban bekövetkezett halálához kapcsolódnak, mégis kirajzolódik belőlük egy család, egy társadalmi réteg élete, története. A téma kapcsán óhatatlanul felvetődik az irodalomban oly sokszor körüljárt kérdés: mi az idő? Ezt a megfoghatatlan, örök és általános, ugyanakkor nagyon is egyéni metafizikai fogalmat az írónő is a maga módján próbálja vizualizálni, amikor így ír róla: "Most már tudom, hogy az idő ilyen volt. Sok szoba egymás mellett. A múlt szobája, a jelené, a jövőé. És midegyik ugyanabban az időben létezik. Próbáltam szobát cserélni, hogy ne kelljen úgy átaraszolnom a napkon, mint egy hernyónak... Mitől vagyunk azok, akik vagyunk?... Az út végén ugyanaz a kérdésem, és még mindig nem tudom a választ."
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Talán az a legjobb leírása a szerelemnek, hogy valaki a boldogságtól vagy a kétségbeeséstől képtelen levenni a szemét egy másik emberről?" Jón Kalman Stefánsson új regénye az emberség, a törékeny...
Online ár:
4 505 Ft
Eredeti ár: 5 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára