Éneklő egyház. Római Katolikus Népénektár liturgikus énekekkel és imádságokkal
Összefoglaló
Mostantól az Éneklő Egyház című népénektár teljes énekanyaga (a zsolozsmákat leszámítva) elérhetővé válik az interneten is hangzó formában. A felvételek kifejezetten oktatási célra készültek, és felhasználhatók az Éneklő Egyház új darabjainak megismerésére, tanítására (szkólákban, hittanórákon), az előadási mód és az orgonakíséret tanulmányozására. Éppen ezért nem művészeti együttesre bíztuk az előadást, hanem valóságos plébániai énekcsoportra, melyben a gyermekhangok dominálnak.
Takarékosságból az énektárnak nem minden elemét vettük föl. A Szent Vagy Uram-tól (Hozsanna) örökölt közismert énekek csak akkor szerepelnek, ha előadásmódjuk vagy az orgonakíséret szempontjából új javaslatunk van. Néhány új éneket is elhagytunk, ha terjesztésüket nem kívánjuk szorgalmazni. A tanítási cél – és a takarékosság – magyarázza, hogy a felvételek „abbamaradnak”: a gregorián tételekben az antifóna és egy minta-verzus után csak elindítjuk a refrén visszatérését. Az évközi idő válaszos zsoltárainak teljes előadási mintáját a 601. számnál közöljük; a többieknél a felvétel a verzussal indul, a teljes refrén a verzus után hangzik el. (A betanítók itt tehát ügyeljenek arra, hogy a verzus előtt szokás szerint a refrént kell énekeltetni előbb a szólistával, majd a teljes közösséggel, s csak azután következik az itt hallható verzus.) A verses népénekeknél (kancióknál) általában megelégszünk egy-két versszakkal.
Reméljük, e vállalkozásunk is segít eloszlatni a félelmet, mely egyes helyeken még akadályozza a Népénektár bevezetését, megkedvelteti majd a régi-új dallamokat és szövegeket, és ezzel a magyar katolikus egyházzene megújításának eszközévé válik.
Krisztus követése
A középkori keresztény lelki irodalom legismertebb darabja. Bölcsessége, mélysége, egyszerű szavakkal kifejezett igazságainak aktualitása semmit sem kopott az évszázadok folyamán. A Biblia után a l...
Online ár:
2 880 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
3 690 Ft
Eredeti ár: 4 100 Ft
Online ár:
2 700 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 880 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
4 320 Ft
Kiadói ár: 4 800 Ft
Akciós ár:
2 723 Ft
Online ár: 3 501 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft
Online ár:
6 291 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft