A sötét, dohos pincében, a falba épített boltív előtt felállított asztalnál, emberfeletti küzdelem zajlott. Morfium és Primity falra erősített körözési fantomképe alatt Meló és Herr Schmidt éppen azon fáradozott, hogy akár meg nem engedett eszközök segítségét is igénybe véve, végső csapást mérjen ellenfelére.Mattfekete napszemüvegük, speciális sportruházatuk, biztonsági alsóneműjük lehetővé tette, hogy úgy küzdjenek, mint eddig még soha. Fájdalmak, erőlködés, rossz szájszag, lábgomba, most már semmi nem számított! A tét nem volt kevés! Mert a falra aggatott ezernyi kulcs között ott lógott az egyetlen, amire mindkettőjüknek égető szüksége volt. A kulcs, amely elvezethetett a legvégső titokhoz, a legvégső megoldáshoz, a legvégső oldalhoz. Minden szakasztott úgy történt, ahogy azt az Orál Kuka majd holnap megjósolja! ?A leghosszabb vágatlan röhögés, amire egyedül, egy könyvvel a kezedben képes lehetsz.? K.B.Rottring, tudományos szakértő
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Két év telt el a Rumbarumbamm című karanténnapló megjelenése óta, amelyben Benedek Ágota a világjárvány mindenkit érintő abszurd, lehangoló vagy éppen humoros mozzanatait dolgozza fel. Azóta a vilá...
Online ár:
2 999 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján