Kicsi Sándor András 1957-ben született Budapesten. 1982-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegytemen, kínai–spanyol szakon. 1983–1987 között a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeumban volt muzeológus, 1987–1995 között az Akadémiai Kiadónál lexikonszerkesztő. 1995–2015 között egyéni vállalkozóként elsősorban cikkírásból, szerkesztésből élt. 1996-tól 2004-ig a Duna Televíziónak, 1997–1999 között a Magyar Nagylexikon Kiadónál is dolgozott. Rendszeresen ír cikkeket 1988-tól az Orvostörténeti Közleményekbe és nyelvészeti folyóiratokba, 1990-től pedig irodalmi lapokba (Holmi, Ezredvég, Dunatükör, Napút stb.). Legalább háromezer szócikket írt több lexikonba. 23 könyv lektora volt. Tizenkét könyve jelent meg.
Műveiben a legszigorúbb strukturalisták által felállított elveket
alkalmazza. Gasztronómiai, etnobiológiai és más tárgyú írásaiban a nyelvtudományból átvett eszközöket hasznosítja. Jelen kötete huszonhat esszéjét tartalmazza. (Kilenc tanulmány első megjelenés e könyvben.) Bevezető tanulmányában a nagy elődöket, a gasztronómia tízenkét óriását (Apicius, Brillat-Savarin, Carême stb.) mutatja be, majd sorra tárgyalja az étkezéssel kapcsolatos főbb témákat.
Minden, amit tudni szeretnél az ókori görögökről és rómaiakról, de sohasem tanították az iskolában Miért nem hordtak a görögök és rómaiak nadrágot? Hogyan borotválkoztak? Hozzájuthattak-e jó min...
Bevezető ár:
4 640 Ft
Eredeti ár: 5 800 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 199 Ft
Online ár:
4 208 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
3 613 Ft
Eredeti ár: 4 250 Ft