A manapság szobanövényként tartott fajok száma több százra tehető. Könyvünkben a hazánkban leggyakrabban tartott, legnépszerűbb, lakásokban tartható szobai dísznövények mellett bemutatunk néhány, a kereskedelemben az utóbbi években feltűnt újdonságot és több szezonnövényként alkalmazott szobai díszt is. Könyvünkkel szeretnénk támpontokat nyújtani a szobanövények kiválasztásához: az Olvasó az egyes fajok környezeti igényeit tanulmányozva eldöntheti, mely helyiségbe milyen növényt szeretne. De emellett szeretnénk hasznos és érdekes információkat nyújtani azoknak az Olvasóknak is, akik már meglevő növényeikről szeretnének megtudni minél többet. A kötetben a bemutatott növények érvényes tudományos neveik ábécésorrendjében szerepelnek. Igyekeztünk tömören felvázolni megjelenésüket, és emellett információkat adni őshazájukról, környezeti igényeikről, gondozásukról és szaporításukról. Minden faj esetében térkép mutatja be a növény természetes elterjedési területét. Emellett könnyen áttekinthető piktogramok tájékoztatják az Olvasót az adott növény igényeiről, elhelyezésének, tartásának mikéntjéről. A növények víz-, fény- és páraigényére háromfokozatú skálával utalunk. A hőigény tekintetében a téli és nyári időszakra külön-külön megadjuk azt a hőmérsékleti intervallumot, amely az adott növény számára a tapasztalatok alapján megfelelő. A könyvet több mint 230 szép, színes fénykép illusztrálja.
A kertészkedés öröméről akkor sem kell lemondanunk, ha kis terasz, erkély vagy akár csak az ablakpárkány az összes "birtokunk". A könyv - megmutatja, hogy a legkisebb helyen is lehet virágözön é...
Online ár:
2 971 Ft
Eredeti ár: 3 495 Ft