Mohács, Mohács, mit hoztál ránk? - Mohács és a török hódoltság emlékezete, hatásai a néphagyományban
Elte Humán Tudományok, 2026
Összefoglaló
Mohács mint korszakhatár, valamint az azt követő másfél évszázados török hódoltság a Kárpát-medence és tágabb környezetének történetében olyan mélyreható kulturális tapasztalatot jelentett, amely az itt élő különböző népek emlékezetében és hagyományaiban is mindmáig dokumentálható. Kötetünk a korábbi és újabb kutatások nyomán egy eddig ilyen formában sehol sem összegzett, reprezentatívnak szánt képet rajzol a csata és az azt követő török világ emlékezetéről a magyarok és a velük élő nemzetiségek népköltészetében, népzenéjében, népszokásaiban, anyagi kultúrájában (népi díszítőművészetben, táplálkozás-és kertkultúrában). A példatár - gyakorlati haszna mellett - élményszerű, az érzelmekre is ható folklórszövegeken, hangzóanyagokon keresztül hozza közelebb a csata és a hódoltság másfél évszázados eseményeit, sajátos módon "illusztrálva" ezzel a történettudomány által korábban feltárt tényanyagot. A magyar és nemzetiségi fejezetek együtt rajzolják ki a török kor emlékezetének eltérő történelmi tapasztalatból fakadó, sokszólamú folklórtérképét, amely jól körülhatárolható regionális és műfaji különbségekben is megragadható. E gazdag és sokszínű válogatás számos új kérdést vet fel, reményeink szerint további, újabb kutatásokat is ösztönöz majd.
Részletek
- 787 oldal
- Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
- ISBN: 9789634165385
- Szerkesztő: Juhász Katalin, Nagy Zsolt
A magyar ősvallás
Solymossy Sándor (Pest, 1864. augusztus 28. - Budapest, 1945. április 9.) magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, az Magyar Tudományos Akadémia tagja. Főbb kutatási területei a néphit-, a népmese- é...
Online ár:
1 350 Ft
Eredeti ár: 1 500 Ft
Mohács, Mohács, mit hoztál ránk? - Mohács és a török hódoltság emlékezete, hatásai a néphagyományban
Online ár:
7 650 Ft
Kiadói ár: 8 500 Ft
Online ár:
5 850 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
900 Ft
Eredeti ár: 1 000 Ft