Az emberi lélek legmélyebb bugyraiban forrongó káoszon senki sem uralkodhat. A gondolatok, akár egy megvadult ménes, törnek ki korlátaik közül, és nincs az a béklyó, mely igába hajthatná őket. Az emberi elmében kavargó összetett érzelmeket, látszólag értelmetlen szituációkat megfogalmazni nehéz, de nem lehetetlen.
Rigó Bagi Eszter első könyvében novellákba foglalja mindazt, ami őt, és vele együtt minket
foglalkoztat, életünk részét képezik, mégsem látunk mögéjük más jelentést, mert számunkra
megfoghatatlanok.
Létezik rájuk olyan képlet, amely segít megérteni őket?
Vadul örvénylő érzelmek, titkolt gondolatok, képzelgések, vágyott álmok képezik az alapját minden írásnak. A felvázolt szituációk ismeretlennek tűnnek, azonban olvasás közben felfedezhetjük bennük saját magunkat, és kiderülhet, hogy amit eleinte magyarázat nélkülinek hittünk, arra magunkban találjuk a választ.
Eközben saját belső ménesünk kötőféket kapva lenyugszik, és megleli helyét ebben az összevisszaságban.
A képlet adott, csupán a káoszon kell átlátnunk.
Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el, országosan ismertté téve a kis konteszt. Ahogy Harangozó Imre népr...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára