Két emlékirat olvasható ebben a kötetben. Elsőként a Harangszó az elsüllyedt világból című, amely Csiha Kálmán boldog gyermekéveit, majd háború árnyékolta ifjúkorát idézi fel az utolsó iskolai évekig, amikor szüleit kilakoltatják, családi birtokukról Érsemjén mellől kényszerlakhelyre viszik Csíkszeredába, ő pedig nem térhet haza, nehogy hasonló sorsban legyen része - önerőből, illetve jólelkű emberek támogatásával folytatja az iskolát. Hogy a kollégiumot befejezhesse építőtelepen is dolgozott sokat koplaló egyszerű munkásként, aztán - mivel a lelkészi pálya iránt érzett elhivatást - érettségi után végre négy évig otthonra lelt a Teológián. Minderről, valamint szolgálatkezdéséről Aradon, ahol házasságot kötött, és ahonnan rövidesen börtönbe vitték már a Fény a rácsokon című önéletrajzi írásában vall. Ahogy ennek alcíme is utal rá, ebben a műben a hat és fél évnyi börtön emlékképei kerülnek fókuszba.. Megjárja Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár és Jilava börtöneit, majd a Duna-csatornához kerül. 1964-ben általános amnesztiával szabadul. A legtöbb börtöntörténet a megaláztatásokat részletezi, Csiha Kálmán ezekre csak utal, Isten megtartó kegyelmére figyel inkább. Önéletrajzi írásaiból érzékeny, széles látókörű, mély hittel rendelkező, ugyanakkor szépírói képességekkel is megáldott embert ismerhetünk meg. Az Erdélyi Református Egyházkerület 2007-ben elhunyt püspökének emlékiratai egyháztörténeti jelentőséggel bíró kordokumentomok is.
"A Vatikán ördögűzőjének tapasztalatai az emberek életébe közvetlenül beavatkozó sátán elleni küzdelemről. ""Nagy örömmel írok néhány szót Gabriele Amorth atya könyve elé, aki számos éven át vol...
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
Online ár:
2 083 Ft
Eredeti ár: 2 450 Ft
Online ár:
3 358 Ft
Eredeti ár: 3 950 Ft
Online ár:
4 930 Ft
Eredeti ár: 5 800 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára