Bertók Lászlót az ötvenes évek közepén néhány kamaszkori verséért, irodalmi kör alapításáért, iskolai újságszerkesztésért börtönbüntetésre, majd honvédségi munkaszolgálatra ítélték. Meghurcolásának, priuszának, nagy nehezen, évekkel később elért rehabilitálásának dokumentumait a maga hozzáfűznivalóival először 1990-ben publikálta a Jelenkor hasábjain. A Priusz (Balassa Péter szavaival) meglepően áttetsző szövegét a szerző szülőföldjéről, őseiről, családjáról szóló vallomásokkal, három újabb interjúval és számos képpel kiegészítve olvashatjuk újra.
én csak öt hétig voltam az ávó kaposvári pincéjében, s mindössze nyolc hónapra ítéltek el utána, s azt követően is csak 1956 októberéig voltam munkaszolgálatos, mert a forradalom után ezeket az alakulatokat megszüntették. Mi ez mindahhoz képest, hogy? Mintegy elnézést kérve, mintha megint az utolsó szó jogán beszélnék, állítottam össze, írtam meg a magam kis történetét. Kérem, nekem csak ennyi: csak mégis ráment az ifjúságom, az életem, mint szinte mindenkié, aki kortársam ezen a tájon. (Bertók László, 1993)
a nyomnélküliség nyoma. Alaptörténet, kis, magyar. Megkockáztatom, Bertók ezen a 40-50 oldalon megírta az elmúlt 35 évet. Ez az igazi történetünk, ez a nemtörténet, ez sokkal igazabb, mint a sértődések története, nem beszélve a bátorságok és hősiességek és meaculpázások (ál)történetéről. A megaláztatás története ez, ahol nincs megalázó és megalázott, csak megalázók és megalázottak vannak, profanus vulgus, valami irtózatos személytelenség, súly, amit nyakába vesz, kap a személy. Bertók metatörténete hon- és önismereti kötelező olvasmány. (Esterházy Péter, 1990)
Mindig tanulságos dolog múltról szóló személyes történeteket olvasni, különösen, ha olyan oldalú a megközelítés, ami nemcsak író, hanem olvasó számára is képes adni valamit. Az öntörténetírás aktusa a feldolgozást, a történtek helyrerakását, „letevését” jelentheti írója számára. Ezek olvasása közben gyakran a befogadó is profitál: akármennyire is befolyásolja a személyes emlékezés az elmesélt eseményeket, azok mindenképpen érdekes információkat tartalmaznak egy adott korról, miközben, ha jól vannak megírva, még szórakoztathatnak is. Bertók László Priusza megfelel az összes itt felsorolt szempontnak.
Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el, országosan ismertté téve a kis konteszt. Ahogy Harangozó Imre népr...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Akciós ár:
2 800 Ft
Korábbi ár: 2 450 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára