Két könyv egy kötetben, melynek anyaga a szerző többéves belső párbeszédéből, illetve művei 10-15 évet átfogó válogatásából áll össze.
A Kétségek című kötetben vers, kispróza, napló, álomfeltárás egyaránt található, de a szerzőre jellemző hommage-típusú darabok is meghatározzák a mű szerkezetét, tehát a kiemelkedő elődök tisztelete ismét fontos szerepet játszik az összeállításban.
A másik, Kökény-kék kőkulcs címet viselő könyv a külső-belső világokat feltáró, a szimultán történetekben változatosan lüktető, réteges és gyakran metanyelvi beállítottságú írásfolyam: James Joyce hősének sajátos rezgéseit keresi, alakítja át. A szerző egyféle szellemi alteregóként bújik Finnegan gondolataiba, mesés képzelgéseibe és valóságos én-kereséseibe.
A kötetet Bálint Ádám képzőművész rajzai teszik teljessé. Néhány darabjuk újra-megtalált, átdolgozott, átértelmezett formában jelenik meg. De új művek is létrejöttek a két alkotó együttgondolkodásai során, mely lelki rajzolatok érzékenyített kapcsolatot létesítenek a különféle szövegekkel.
Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el, országosan ismertté téve a kis konteszt. Ahogy Harangozó Imre népr...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára