Bálint Péter Alföldi portrék című regényében egy Debrecen környéki, pontosan meg nem nevezett kisváros hetvenes-nyolcvanas évekbeli létvalóságát, a rendszerváltás elõtti kaotikus idõszakot jeleníti meg. A harminckilenc éves rajztanár-narrátor vagy valamelyik figura egy-egy történetén, "meséjén" keresztül a szerzõ visszautal a múltra is, a századelõre vagy a háborút követõ évtizedekre, amikor a közösség bomlása megkezdõdött. Bálint Péter (aki két terjedelmes regényében nagy ívű freskót festett a kálomista Róma múltjáról, jelenérõl) arra törekszik, hogy a vízparti kisváros fojtogató légkörérõl, kisszerű és provinciális szellemérõl, a paraszti és polgári hagyományokat õrzõ lakosok jellemérõl néhány ecsetvonással markáns, humoros vázlatokat tárjon az olvasó elé. Minden portré egy-egy miniatúra, némiképp torzóban maradt vázlat: ám a történet szereplõi azáltal, hogy részben egy újjáépülõ gyülekezet tagjai, kiegészítik egymást, kölcsönhatásukban és viszályaikban sejtjük meg egész lényegüket, mentalitásukat. A városlakók egy része, szembesülve a hagyomány- és arculatvesztéssel, a történelmi és erkölcsi káosszal, elhatározza, hogy újjáépíti lelki közösségét, s a nyugdíjba vonuló lelkipásztor helyett egy ambiciózus, hitvalló és Kálvin-szigorú pap közreműködésével igyekszik új templomot építeni. Ám az építkezés nem jár együtt sem a lelki megújulással, sem a hit megerõsödésével; s ezért a fiatal lelkész meg akarja büntetni és alázni a pénzsóvár, zsugori, feslett erkölcsű és istenkáromló híveket: közben maga is éppoly bűnössé válik, mint megváltani óhajtott közössége.
Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el, országosan ismertté téve a kis konteszt. Ahogy Harangozó Imre népr...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára