A hévízi tó kálváriája egy orvos szemével I. - II.
Kairosz-Könyvfakasztó, 2006
Összefoglaló
Az 1970-es évektől a hadiipar számára rendkívül jelentős bauxitot a magyar ipar a Nyirád térségi karsztvíz alatt elhelyezkedő lencsékből kívánta biztosítani. Ehhez a Balaton vízmennyiségének háromszorosának megfelelő kristálytiszta ivóvizet kellett kiemelni a karsztból. Ez a Hévízi-tó gyógyvízhozamát biztosító több mint 110 méteres vízoszlop négy méterre, a tó gyógyvízhozama pedig a felére csökkent. A világhírű tavat ökológiai katasztrófa fenyegette! 1986-ban leégett a tóépület. Egy évvel később vette át a szerző a tavat üzemeltető Hévízi Kórház vezetését. Az ipar vezetői szerint újabb Balaton nagyságrendű karsztvíz kiemelése vált szükségessé, hogy a szovjetek felé fennálló szerződésben foglaltaknak eleget lehessen tenni. A kidolgozott, majd utasításba adott megállapodást az összes érintett minisztérium legfelső vezetése szentesítette. Megállapodtak abban is, hogy a közvetlen érintett térség problémájának megoldásával a termelésben érdekelt ALUTRÖSZT vezérigazgatóját bízzák meg. A Hévízi Kórház mint üzemeltető - a szakminiszter utasítása ellenére - megtagadta a megállapodás aláírását, amely nemcsak a Hévízi-tavat, hanem a tizennégyezer km2-en elhelyezkedő gyógyfürdőket, köztük a budai gyógyforrásokat is megszüntette volna. Az ország akkori vezetői az internacionalizmus oltárán mindent, az ország természeti kincseit is hajlandóak lettek volna feláldozni.
Ugyanezek a vezetők napjainkban hogyan védhetik és védik az ország érdekeit?
Dokumentumokkal vizsgálja és mutatja be a könyv, hogy kinek és kiknek állt érdekében az új eljárás szabadalmaztatása, és milyen haszonnal járt ez ennek a körnek?
1996 augusztusában zártkörű privatizáció keretein belül az ALTUS-birodalom tulajdonába került a Bakonyi Bauxit Rt. A kibányászott bauxit helyére éjszaka kamionokkal hordják a hulladékot, és reggelre kötelező az elföldelés...
Újra veszélyben a karsztvíz?
Hévíz védőinek egyelőre sikerült megakadályozniuk, hogy veszélyes hulladékot is elhelyezzenek ide.
Kik az érintettek? Milyen haszna származhat ebből a tulajdonosnak, és milyen kára származhat ebből a karsztvizet ivó milliónyi honfitársunknak?
És még miben reménykedhet a magyar nép? Vissza
Tartalom
A hévízi tűzvész következményei 9
A Magyar Alumíniumipari Tröszt (MAT) a Hévíz-Nyirád ügyben történő bemutatása 17
Előcsatározások 1987 májusától. Az első nagy ütközet 36
A csatározás folytatódik 51
A Tóvédő Egyesület megalakulása 56
Nyilvános vita egyenes adásban a Tv-ben a Hévíz-Nyirád ügyben 60
Grósz Károly miniszterelnök látogatása a Hévízi Kórházban. Hévízen zajlanak az események 64
Újabb Bányavíz Bizottsági ülés a Parlamentben. Hévíz módosítja a harcmodort 68
Bányalátogatások 73
Az ajkai aréna. Nagygyűlés Ajkán, a városi sportcsarnokban 76
Javaslat a megoldásra 88
Négy miniszter közös látogatása a nyirádi bauxitbányáknál és a Hévízi Kórházban 94
A küzdelem eldurvul 98
Quid est faciendum? - Mi a teendő? 100
Tüntetés a Hévízi-tó megmaradásáért 103
Az utolsó erőfeszítés és a győzelem 106
Köszönet Németh Miklós miniszterelnöknek. A bányabezárás előkészületei 111
Búcsú Dózsa Lajostól, a MAT vezérigazgatójától 114
Az utolsó levélváltás 145
Cui prodest? - Kinek az érdeke? 158
Dokumentumok 177
Online ár:
1 945 Ft
Online ár:
1 850 Ft