Hármas ügynök - Az Al-Kaida kémje!
JLX Kiadó, 2010
Összefoglaló
A legendás amerikai hírszerzés – a CIA, az FBI és a többi szervezet – szinte megközelíthetetlen, falai áthatolhatatlanok, szigorúan titkos dokumentumai hozzáférhetetlenek... gondolják az egyszerű emberek. Vagy tán tévednek?
Hogy történhetett meg, hogy az egyiptomi hadsereg egykori őrnagya különösebb erőfeszítés nélkül épült be mind az FBI, mind a CIA szervezetébe, kiképzést kaphatott Fort Bragg-ben, a legendás Zöldsapkások táborában, amerikai állampolgárságot kaphatott, és az orruknál fogva vezethette, sőt kijátszhatta egymás ellen a két legnagyobb amerikai hírszerző szervet?
Tehette mindezt, mint Osama bin Laden bizalmasa, az Al-Kaida első számú kémje és aktív harcosa, aki zavartalanul képezhette ki az Amerikában rejtőző „nyugvó” terroristasejt tagjait, veszélyes és körözött terroristák – köztük Ramzi Yousef, Omar Abdel Rahman sejk, al-Zawahiri – beutazását szervezte meg az Egyesült Államokba, akadálytalanul ingázott Amerika és a Közel-Kelet között, aktív szerepet vállalt az Afrikában lévő amerikai nagykövetségek elleni merényletekben.
Ali Mohamed részese volt az Anvar Szadat elleni gyilkos merényletnek és tudott a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen tervezett támadásokról is. Egyiptomban halálra ítélték, ám letartóztatása után az amerikai hatóságok mégsem adták ki, sőt elzárták őt a nyilvánosság elől.
Vajon miért? Talán van valami takargatnivalója a patinás hírszerző szervezeteknek? Vagy az igazságszolgáltatás szerveinek... netán mindannyiuknak?
Patrick Fitzgerald, chichagoi főügyész hosszú ideig próbálta megakadályozni a könyv amerikai megjelenését, mivel az megírja azokat a mulasztásokat, amelyeket az amerikai intézmények (FBI, CIA..) vagy hanyagságból, vagy ki nem mondott okoknál fogva tett.
Részletek
- 366 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Könyvbogár Antikvárium
- Eredeti cím: TRIPLE CROSS
- Fordító: Vadász Gyula
Magam világa
"Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, ne...
Online ár:
4 990 Ft
Online ár:
940 Ft
Online ár:
940 Ft