Szénaboglya
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988
Összefoglaló
E sorok, amelyek a Szegények rózsái című kötet nyitóverséből (Óda 1948) valók, szinte fókuszpontként fogják egybe Kassák felszabadulás-élményét s azt a hitet, alkotókedvet, amelyet a népi demokratikus fejlődés távlatai váltottak ki benne s a vele együtt gondolkodókban.
1945 meghozza számára a teljes elismerést. Sorra jelennek meg verskötetei, egyre növekvő szerepet kap az irodalmi és társadalmi életben: beválasztják az újjáalakuló Új Idők szerkesztőbizottságába, országgyűlési képviselő lesz, elfoglalja helyét a Magyar Művészeti Tanács vezérkarában, ebben a minőségben a tanács folyóiratának, az Alkotás-ank irányítása is a kezébe kerül, 1947 őszén megbízást kap egy további lap, a szociáldemokrata párt által támogatott kortárs főszerkesztésére. Még hivatalt is vállal, mint 1919-ben: a közoktatási minisztérium munkatársaként tevékeny szerepet visz a képzőművészeti élet és ismeretterjesztés újjászervezésébe.
Hatvanadik születésnapján megjelennek összegyűjtött versei, köszöntésének dokumentumait emlékkönyv foglalja össze, s a közoktatásügyi minisztérium 25 ezer forinttal jutalmazza, mintegy kiegészítve a kormány korábbi ajándékát, egy békásmegyeri telket és házat.
Részletek
- 424 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9631536912
- Szállító: Alba Könyvépítő
A rulettkirály
FÜLSZÖVEG A rulettkirály 1936-ban jelent meg első ízben; ez a kiadás könyvritkaság, ma már fellelhetetlen. Alcíme: Gály Lajos életregénye. Gály Lajos csakugyan élt, létezett, jellegzetes alakja vo...
Online ár:
2 290 Ft
Online ár:
1 880 Ft
Online ár:
3 490 Ft