Emberek a kövek között

Összefoglaló

Tormay Cécile neve szinte ismeretlen a ma könyvszerető olvasóinak. Pedig irodalmi alkotásain kívül is jelentős szerepet töltött be a két háború közti Magyarország társadalmi és kulturális életében. Szerb Antal a stílusművészet, a lélektan, a történelmi hitelesség nagymestereként írt róla, s a magyar irodalom élvonalában helyezte el. Az igaztalan feledésre az ad némi magyarázatot, hogy a baloldali irodalmi körök és a hozzájuk lojális sajtó már a harmincas években rágalomhadjáratot indított ellene. A módszerek – a suba alatti híresztelések és a sajtóban nagy feltűnéssel megjelentetett, majd halkan visszavont igaztalan vádak – a mai ember számára is kísértetiesen ismerősek. A rendkívül érzékeny tehetség a hazug vádak súlya alatt összeroppant, s megnyert rágalmazási perek után, a Nobel-díj közelségében halt meg.

Az Emberek a kövek között elegáns stílusban megírt lélekrajz egy különös szerelemről az egykori Magyarország déli peremén, a dalmát hegyek között. Ahogy ebből a regényből és ekkoriban írt novelláiból is kitűnik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikerű regény szinte azonnal német, angol és francia nyelven is napvilágot látott, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta.

„Mélyen asszonyi könyv Tormay Cécile könyve. Nagy idegenségekről, komor hatalmakról kellene szólnia, áthidalhatatlan akadályok, elkerülhetetlen sorsok történetének szánta az írója. Ehelyett szép meleg ének lett belőle arról, hogy milyen édesek a percek, melyekben a gátak lehulltán, megjön az összeolvadás gyönyörűsége, s arról, hogy a sziklák közé ékelve milyen napos, hajnali gyepesek bújnak meg. Emberekről van szó, akiknek fejletlen őslelke egyszerű alakú hegyek módján, sötét sziluettekként kellene rajzolódniuk véres alkonyati hátterükre. De asszonyi játékos varázslat folytán egészen mást látunk. Japáni kecsességgel és pontossággal megrajzolt pillanatokat, leheletszerű, más szem előtt elsikló érzések élesen megvilágított, vetített képét. Élvezetes órák, mialatt olvasunk, precíz és illatos emlék, miután letettük a könyvet.” (Lesznai Anna)