A Musza Dagh negyven napja I-II.
Európa Könyvkiadó Vállalat, 1973
Összefoglaló
Az első világháború idején az oszmán-török birodalom nacionalista vezetői pusztulásra ítélték a keresztény örmény népet: deportálás ürügyén nemlétező rendeltetési helyre, a sivatagba, a semmibe űzték ki őket otthonukból. Hét kisázsiai falu ötezer főnyi népe a halálba vezető vándorút helyett a Ciprussal szemközti tengerparton emelkedő Musza Daghra, „Mózes hegyére” menekült, és többször visszaverve a kiképzett török katonaság ostromát, negyven napig tartotta magát, míg egy francia hadihajó fel nem vette s ki nem szabadította őket.
Ez az 1933-ban megjelent, mélységes humanizmussal áthatott, szép regénynek a történelmi magva.
A céltudatos helytállás, a gyűlöletes nacionalista népirtással való rendületlen szembeszegülés hőskölteménye ez a könyv, mely mesterien oldja meg az örmény nép tragikus sorsának ábrázolását anélkül, hogy egy pillanatra is ellenszenvet ébresztene a törökök iránt. Ellenkezőleg. Hangsúlyozza, milyen kevesen állnak a könyörtelen vezetők mögött, hogy éppen a mohamedán vallás képviselői irányítják a mentőakciókat, s török parasztok segítik a pusztulásra ítélt szerencsétleneket.
Eszmeisége időálló és mindenkor aktuális olvasmánnyá teszi ezt a regényt.
Részletek
- 725 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Mike és Tsa Antikvárium
- szakadás a védőborítón megragasztva; kopottas
Ukrajna lányai
1929, kijevi járás, Szovjetunió. A tizenhat éves Kátya boldogan él szerető családjával, és a közös jövőről álmodozik a szomszédban élő szerelmével. Egy nap Sztálin aktivistái érkeznek a falujukba, ...
Online ár:
4 290 Ft
Online ár:
1 990 Ft