Mérlegen a jelenkori szociáldemokrácia
Napvilág Kiadó, 2006
Összefoglaló
A progresszív szellemiségű kormányzatok és politikusok a világon mindenütt ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek. A növekvő aggodalom a gazdasági, illetve a politikai biztonságért, az információs technológiai forradalom, a hagyományos jólét és foglalkoztatáspolitika ellentmondásai mind az új kihívások között szerepelnek, amelyek különböző országokban hasonló módon jelentkeznek.
Eddig a kormányok és a pártok önállóan próbálták megoldani ezeket a feladatokat. De még a sajátos nemzeti kihívások esetén is úgy tűnik, hogy tanulhatnak egymástól. Együtt kell dolgozni a közös célokért, különösen az Európai Unió intézményein keresztül. Ezért időszerű ez a kötet. A közös gondolkodás nélkülözhetetlen a haladó politika jövőbeni sikeréhez.
Egyre növekvő az egyetértés abban, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni más országokban már jól bevált irányvonalaknak. Az újítókat támogatni kell és a hagyományos haladó szellemű célok eléréséhez rendelkezésre álló új módszerekhez kreatívan kell hozzáállni.
A Policy Network nemzetközi kutatóhálózat 2003 júliusában rendezte meg a Haladó kormányzás csúcstalálkozót, amely tizenkét vezető hatalom, volt miniszterelnök és több mint hatszáz haladó szellemű politikus, gondolkodó és stratéga vett részt. Ez a konferencia volt minden idők legnagyobb haladó szellemű összejövetele. Kötetünk e konferencia anyagát adja közre.
Részletek
- 359 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: KönyvErdő online antikvárium
- Kis benyomódás a gerinc alján.
- Fordító: Vannoortwijk Katalin
- Szerkesztő: Diamond, Patrick, Browne, Matt
Legjobb sarkosan fogalmazni
Szentmihályi Szabó Péter könyve a 2008–2012 között eltelt öt év politikai naplója, a rövid, gyakran humoros vagy ironikus, esszészerű írások elsősorban a hazai és külföldi furcsaságokat, ellentmond...
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Online ár:
990 Ft
Online ár:
1 500 Ft
Online ár:
3 490 Ft