Tiber Laca focija

Összefoglaló

Sáringer Károly könyve Tiber Lászlóról az a mű, ami, ha egy ugyanilyen szintű futballistáról ugyanezekkel a szavakkal íródik Angliában, akkor a szerző és az alany is élete végéig megél a royaltyból. Nálunk sajnos Tiber klasszisával a foci is csak átmeneti jólétet jelentett a hetvenes-nyolcvanas években (meg egy irigyelt hamburgeres bódé beindítását a Balatonon), és egy ilyen, a maga nemében zseniális könyv sem több egy elfeledett vidéki futballistáról szóló provinciális kis könyvecskénél, ami természeténél fogva eleve el sem nagyon jut mindazokhoz, akik igazán értékelhetnék, egy-két megszállott fehérvári sportbaráton, meg az ismerősökön kívül. Pedig ők pontosan tudják, ki volt, mi volt Tiber Laca, ez a szélvészgyors szélső, aki minden adandó alkalommal gólt lőtt a Fradinak, akinek Szepesi György szerint a képességei alapján legalább ötvenszer kellett volna szerepelnie a válogatottban, de aki ivott, csajozott, mulatott, szórakozott ereje teljében, s csak pályafutása vége felé, Kovács Ferenc tudta fegyelemre nevelni és meghívni a nemzeti együttesbe is. „Kivételesen megnyerő, kedves egyénisége miatt mindenki szerette, talán éppen emiatt akadtak gondjaim vele. Ugyanis annyi cimborája és barátnője volt, mint réten a fűszál. Ő pedig csak egynek nem tudott ellenállni: a kísértésnek” – mondta Tiberről a mesteredző.

Nehéz eldönteni, mennyiben a szerző és mennyiben hőse szóhasználata, mondatfűzése köszön vissza a könyvben elmesélt töméntelen sztoriból, de talán Deák Buci szövege és Hámori Tibor által tolmácsolt történetei óta nem bukkant fel ennyire szórakoztató anekdotagyűjtemény a magyar futball irodalmában.
Megtudhatjuk, hogy a sokak által kisajátított, átszínezett sztori a cigányzenekar behajtásáról a Balatonba – sok más hőstett mellett – ugyancsak Tiber nevéhez fűződik, aki 1970 nyarán Révfülöpön, a strandidény kellős közepén, több ezer fürdőző ámulatára csapattársával, Hajdú Lajossal (Hippi) végrehajtotta az azóta a magyar futballfolklór alaptörténetévé nemesült csínyt, nem mellesleg, mint – hivatalosan – sorkatona, a világhírű Budapesti Honvéd fiatal labdarúgója.
„Szóltam a pincér Lacinak, mi lenne, ha kettőkor megjelennétek a strandon? (…) Megjelenik a Laci, a létező legelegánsabb pincérfelszerelésben. Mögötte a cigányzenekar. Teljes népviseletben. Elöl a prímás, mögötte a bőgős, aztán még két hegedűs és így tovább. A lángost a népek félrenyelik, az apukák kiejtik kezükből a sört. Az anyukáktól elszabadul a gyerek. Két perc, és megáll az élet. A szó legszorosabb értelmében. Olyan csend támad, hogy simán hallani lehet, amint a Laci belecsobban a vízbe. És azt is, amikor így szól: »Excellenciás uraim, az ital előállt, fogyasszák egészséggel!«. A tálcán három pohár, nagyvonalúan megkínáljuk a felszolgálót. Nyakig ülünk a vízben, a Hippi haja ide-oda úszkál a környéken.