Nincs olyan közösség, amelyben ne lenne szerepe az ember társadalmi pozíciójának, elismertségének, fontosságának, státuszának. Ugyanilyen magától értetődő része életünknek a belső késztetés, a törekvés, az ambíció. A keresztyén ember és az egyház sem kivétel ez alól, mégis ritkán esik szó ezekről a kérdésekről. Gyakoribb az álszerény vagy szégyenkező hallgatás, és nem ritka az sem, hogy egyszerűen alkalmazkodunk a világhoz. Miért érdemes őszintén szembenézni az elismerésre, elfogadásra, sikerességre való törekvéssel keresztyén emberként, vezetőként, lelkészként? Hogyan találjuk meg a helyes utat Isten országának radikális evangéliuma és a közösségi élethez szükséges rend, a tisztségek és a szolgálatok, az emberi természetünkből fakadó ambíció és a mindenki szolgájává lett Krisztus ismeretében? Hogyan lehet jelen az egyház közösségében és a hívő ember életében Isten országának valósága?
A szerző úgy veszi sorra az Újszövetség mondanivalóját ezekkel a témákkal kapcsolatban, hogy közben végig Jézus követésének gyakorlatát és a mai hétköznapok kihívásait tartja szem előtt.
Craig C. Hill amerikai újszövetséges teológus, 2016 óta a dallasi Metodista Egyetem teológiai karának (Perkins School of Theology, Southern Methodist University) vezetője.
Online ár:
1 090 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára