Ez a tankönyv segítséget és útmutatást nyújt azoknak is, akik az önmagukkal vívott harctól megriadnak. Az első rész a tanulók személyiségével foglalkozik, és aki a tanulmányi idejét szorgalommal és buzgalommal végzi, abból egy teljesen más ember lesz, mint korábban. A sorsát ugyan a kauzális törvénynek megfelelően a karma határozza meg, de azon belül nagyrészt maga irányíthatja az alakulását. Bámulattal fogja észrevenni, hogy a gondolatainak mekkora ereje van, örömmel fogja észlelni, hogy most már nem egy lépegető, alázatos ember, akit a vak hatalmak ide-oda dobálhatnak, mint korábban volt, érezni fogja, hogy védetten és felfegyverkezve léphet ki az egzisztenciaharcba. Tanideje végén rendelkezni fog az ereje felett, ami a helyes használatot feltételezve az életét szabaddá és kellemessé teszi, megóvja őt a szenvedéstől, a betegségtől és mindenfajta vesződségtől. Meglépi azt a felismerést, hogy az ember egyáltalán nem annyira védtelen és alkalmas arra, hogy minden veszélyen sikeresen felülkerekedjen; látni fogja, hogy a Föld minden gonosza erejét veszti vele szemben. Aki úgy érzi, hogy idővel, előre igyekezve sem elégedett, az elért képességekkel, és az önző emberekkel is fel akarja venni a harcot, annak szól a második fejezet..
Ez is elérhető kínálatunkban:
A sorozat utolsó darabjában Szepes Mária azzal a tudással és szemléletmóddal ajándékoz meg bennünket, amelynek segítségével felszabadíthatjuk magunkban a mélyen szunnyadó isteni erőt. Ennek birtoká...
Online ár:
1 585 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára