ELŐSZÓ
A Pécsi Jogi Kar volt neves professzorai között kiemelkedő helyet foglal el a 106. életévében, 1992-ben elhunyt Óriás Nándor, aki 1939-től 1955-ig állt a Római Jogi Tanszék élén. Tisztelettel övezett személyiségéről, impozáns képzettségéről, szakirodalmi munkásságáról, lenyűgöző előadói stílusáról tanszéki utóda,Benedek Ferenc professzor publikált a Jura 2001. évi 2. számában megkapó jellemzést, amelyet ebben a kötetben is olvashatunk.Levéltári kutatásokra is épülő, gazdagon dokumentált, 64 oldal terjedelmű kismonográfiában foglalta össze Óriás Nándornak, az Egri Érseki Jogakadémia 1914-1939-ig volt tanárának színes életútját Szecskó Károly történész. Az "Óriás Nándor élete és munkássága" c. ízléses kivitelezésű kötetet a Heves Megyei Bíróság adta ki 1998-ban. A jeles "Tanítómester" szellemiségének ápolását vállalta és élénk aktivitással végzi intézményünkben az Óriás Nándor Szakkollégium mint közhasznú egyesület. Folytonosan kifejezi az oktatók és a hallgatók iránta tanúsított tiszteletét a 48-as téri épület földszintjén elhelyezett, Óriás professzor arcélét idéző bronz emléktábla és annak a tanteremnek az elnevezése is, amelyben előadásainak többségét tartotta.
Professzor Úr az 1980-as évek közepén vállalta, hogy változásokban és színes élményekben gazdag életének egyes emlékeit leírja abból a célból, hogy a Kar azokat önálló kiadványban megjelentesse. Ennek alapján annak a megtisztelésnek lehettem részese, hogy 1986 és1989 között két-háromhetenként - esetenként, például nyáron ritkábban - Óriás Nándor lakásán megkaphattam kézzel írta emléktöredékeit azzal a feladattal, hogy azok írógépi leírását a Karon, többnyire a Római Jogi Tanszéken megszervezzem. A másolt töredékek - az Ő megnevezése szerint "kutyanyelvek" - első példányát a következő látogatás alkalmával Szerzőnek átadtam, a másodpéldányok kezelése pedig rám hárult. Ezekhez az esti látogatásokhoz, - amelyeken miközben a nemeslelkű feleségtől, Margitkától kapott gyümölcsteát ízlelgettem, Szerző a megírt történetek némelyikét szóban is felelevenítette - életem felejthetetlenül szép emlékei fűződnek. 1989 december 6-i keltezéssel azonban ma is őrzött postai levelezőlapot kaptam Professzor Úrtól, amelyben arról értesített, hogy "most viszik a Tüdőszanatóriumba hetek óta szenvedő feleségemet és talán és is kórházba megyek". Arra kért, hogy egyelőre legyek türelemmel. Az emlékek írása ezzel megszakadt. Vissza
TARTALOM
Szerkesztői előszó 3
Benedek Ferenc: Tisztelet Óriás Nándornak 7
Gyermekévek 19
Pazmaneum 53
Egyetemi évek 67
Kultuszminisztérium 99
Egri évek 121
Meghívás Pécsre, pécsi kollégák 159
Tevékenység és élmények a pécsi Jogi Karon 177
Diáküdülő és Nyári Egyetem Keszthelyen 191
Oktatás és kutatás Pécsett 197
Nyugdíjazás 204
Egyéb emlékek 215
Online ár:
2 400 Ft
Online ár:
980 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára