„Kezdd el azt tenni, ami szükséges, aztán azt, amit lehetséges, és hirtelen azon kapod magad, hogy a lehetetlent csinálod”.
„Minden ajándék és kegyelem közül, melyekkel Krisztus az ő szeretteit elhalmozza, a legnagyobb adomány az, ha képesek vagyunk legyőzni önmagunkat.”
Assisi Szent Ferenc az állatok és a természet védőszentje, a kereszténység egyik legtiszteletreméltóbb alakja. Életét egyfajta lelki utazás jellemezte, mely elvezette a kiváltságos, előjogokkal teli, katonáskodó élettől az alázatos, könyörületes, szolgáló létig. Prédikáló misztikussá vált, aki síkra szállt a szegényekért, és megalapította a katolikus egyház nagyra becsült ferences rendjét.
Összeállításunk több mint háromszáz idézetet tartalmaz, melyek egyrészt Szent Ferenc által megfogalmazott írások, másrészt oly tanítások, melyeket testvéreinek diktált. Olvashatunk továbbá szemelvényeket szabályaiból, intelmeiből és buzdításaiból, csokorba válogattuk leveleit, imáit és áldásait is.
Könyvünk arra ösztönzi a kedves olvasót, hogy e sokak által szeretett szentet tanításai alapján ítélje meg, melyek maradandó örökségét képezik egy igazán alázatos életnek. Akár lelki utazásához keres útmutatást, akár egyszerűen csak többet szeretne megtudni a szerzetesről, könyvünk segíteni fog abban, hogy minél mélyebben megismerje Szent Ferencet és tanításait.
A családban tanulunk meg először imádkozni. Ne feledjétek: ha a család együtt imádkozik, akkor együtt is marad. Így ismerjük meg Istent, így növünk hithű férfiakká és nőkké, így érezzük, hogy Isten...
Online ár:
2 190 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
3 790 Ft