Az 1967-ben, Londonban született írónő első novelláskötete (Interpreter of Maladies címmel) 1999-ben jelent meg, és azonnal elismerés övezte. 2000-ben megkapta a Pulitzer-díjat, a PEN Hemingway-díját, O. Henry-díjra jelölték, novelláit közölték A legjobb amerikai novellák című kötetben, őt magát pedig a The New Yorker „Az év elsőkönyvesének” választotta. Első könyvét több mint 600 ezer példányban adták el. A „Beceneve Gogol” eddig 10 nyelven jelent meg, köztük németül, franciául, hollandul, brazilul. 2006-ban Mira Nair (Esküvő monszun idején, Hiúság vására, 11/09/01 – Szeptember 11) filmet forgatott a regényből, melyet nagy sikerrel mutattak be a Római és Cannes-i filmfesztiválokon. A könyv bestseller, 2003-ban a New York Times, a USA Today, az Entertainment Weekly, a Newsday és a San Jose Mercury News az „Év legjobb könyvének” választotta. A New York Magazine pedig az „Év könyvének”. A történet egy Indiából az USA-ba kivándorló házaspár előéletén, majd a már ott született gyermekeik, főleg elsőszülött fiúk gyermekkorán és felnőtté érésén keresztül mutatja be a bevándorlók életét, a kultúrák ütközéseit, az asszimiláció konfliktusait, és a különböző nemzedékek közötti, mindezekkel terhelt kapcsolatokat. Kiválóan érzékelteti, milyen hatással lehetnek életünkre a névválasztás és a szüleink elvárásai, és milyen fájdalmas utat kell néha megjárnunk saját identitásunk tisztázásához.
Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után... Hiszen Ovén...
Online ár:
3 080 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára