Ismertető: Tolna megye útikönyve praktikus tanácsokkal - Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék útikönyvei után Tolna megye hasznos vendégváró kalauzát tartja kezében. A népművészetéről, vadban gazdag erdeiről és termálvizes fürdőiről nevezetes Tolna ezután más arcát mutatja be. Igyekeztünk a megszokottól eltérő szemüveggel látni és láttatni ezt a vidéket, olyan szépségeket is felfedezni, amit maguk a helyiek sem igen vesznek észre. Érdekes olvasmánynak, hasznos útitársnak szántuk a könyvet, a korábbiaktól eltérő útvonalon bejárva a megyét. A hagyományos földrajzi, történeti beosztáshoz csak részben ragaszkodva egy igazi turisztikai tagolásra szántuk el magunkat, elsősorban azért, hogy könnyebb legyen a tájékozódás. Északról léptük át a 25o ezer lakosú Tolna megye határát, Dunaföldvártól kezdtük a megye bemutatását. Egy hivatalosan csak az egyházmegyei beosztásokban létező kistájegységen, a Duna mentén kalauzoltuk végig az Olvasót. A kalandos, számtalan rejtett kincset őrző út nyomán értük el Szekszárdot, a megyeszékhelyt. A történelmi borvidéket is bejárva kalandoztunk a népművészetéről híres Sárközbe, a Gemenci erdő főártéri rengetegébe. Páratlanul gazdag múltú és festői kirándulóhelyek tárultak fel a Völgység hegy-völgyeit végigjárva. Egy tájegységbe soroltuk az önálló kultúrájú Hegyhát, a természetvédelmi területeiről ismert Dél-Mezőföld és a Sió-völgye településeit. Külön nyomvonalon ajánlottuk a Kapos- Koppány-mente vidékét, benne a világhírű dámvad agancsokat "termő" gyulaji vadrezervátummal és a gyógy- és termálfürdőjéről ismert Gunarassal.- További ismertető: "Belelapozás".
Online ár:
2 290 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára