Csaba István fekete-fehér fotóival. Azzal a szándékkal nyújtjuk át helytörténeti kiadványunkat az érdeklődőknek, hogy bemutassuk a hétszáz éves település, Kisbér múltját, jelenét és kissé a jövőjét is. Másrészt az a célunk, hogy ezzel is méltóképpen emlékezzünk meg a jelentős jubileumról, s olyan kiadványt jelentessünk meg, amely fontos történelmi forrásmű, ugyanakkor a mai élet, a mai fejlődés dokumentuma, másrészt mindenkihez szóló olvasmány, érdekes ismeretanyaggal szolgál mind a kisbériek, mind a településsel ismerkedni kívánók számára.
Naponta szembe találjuk magunkat a kérdéssel: hogyan tudnánk többel tenni településünkért, miként gyorsíthatnánk fejlődését? Többek között úgy is, hogy jobban, mélyebben megismerjük múltunkat, annak haladó hagyományait, melyből tapasztalatot, erőt gyűjthetünk a jövőbeni egyre növekvő feladatok megoldásához. A hét évszázad viharainak, az itt élő ember megújhodási képességének megismerése hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy jobban megértsük, tiszteljük eredményeinket, ragaszkodjunk településünkhöz, szűkebb, s azon keresztül tágabb környezetünkhöz, hazánkhoz.
Könyvünk hétszáz év főbb eseményéin, történésein vezeti végig az olvasót. Felvillantja annak az útnak az állomásait, amely „a három major földjétől" Kisbér mai képének, valóságának kialakulásáig vezetett. Az egykori Beyr-major ma csaknem ötezer lakost számláló, középfokú közigazgatási feladatokat is ellátó település. Kisbérnek jelentős a vonzáskörzete. Sokan úgy is nevezik: a Bakony kapuja. Ez a szerepe valóban jelentős. A Bakony és a Kisalföld találkozási sávja, a hegységből kilépő közlekedési útvonalak metszéspontja biztosított a múltban, és még inkább ad a jelenben súlyt, dinamizmust, lüktetést, központi szerepkört Kisbérnek. Könyvízelítő/Ismertető:"Belelapozás"
Online ár:
3 700 Ft
Online ár:
1 280 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára