"Legyünk kortársak" - ezzel a címmel bocsátjuk útjára Gaál Gábor írásainak gyűjteményét, mert úgy érezzük, e jelmondatban koncentráltan fejeződik ki Gaál Gábor nagyságának, a Korunk jelentőségének titka. Gaál Gábor úgy volt "kortárs", hogy mindig a még megoldatlanra keresett választ, s pályája ezért önmagának állandó formálása volt. A történelemmel folytatott állandó párbeszéde fordította őt a társadalmi forradalom felé és tette marxistává éppen akkorra, amikor a Korunk szerkesztésének teljes terhét vállalta magára. Így lett saját átalakulása a Korunk átformálódásává is, hogy aztán ez a folyóirat tucatnyi éven keresztül az egész magyar kultúra számára a marxizmus, a szocialista gondolat műhelyévé és terjesztőjévé váljon. A közvetlenebb célok érdekében pedig volt ugyanakkor a kor barbársága ellen küzdő szellemi erők szervezője, a "kulturális népfront" megvalósítója. Gaál Gábor tevékenysége és műve nem merült ki csupán a Korunk szerkesztésében és írásában. Méreteiben is hatalmas az, amit 1929 előtt és 1940 után írt és létrehozott. Mégis a Korunkat tekintjük fő művének - ebből a korszakból való a jelen kötetben szereplő írások többsége is -, mert ezáltal vált Gaál Gábor a magyar irodalomtörténet részévé, a szocialista irodalom és valóság formálásának részesévé. Ezt a Gaál Gábort szeretnénk az olvasónak bemutatni, mert meggyőződésünk, hogy írásainak ez a gyűjteménye nem csupán történelmi érdekességű olvasmány. Az irodalom, a kultúra problémái, a társadalmi haladás problematikája, a nemzeti kérdés - mind olyan témák, amelyek Gaál Gábort foglalkoztatták, s az ő hajdani gondolatai és küzdelmei ma is jelenvaló módon hathatnak munkánkban.
Online ár:
990 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára