Könyvünk főleg az egyetemi jogászképzés és a közigazgatási képzések céljait szolgálja. A részben kicserélődött szerzőgárda a 2009-ben megjelent "Közigazgatási hatósági eljárásjog" könyv anyagát az időközben megjelent és hatályba lépett jogszabályi változások alapján újította meg. Átvezettük a 2012. január 1-jén hatályba lépett új Alaptörvény okozta alapelvi változásokat is.
A kötet szerzői három egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Széchenyi István Egyetem munkatársai. Munkánk során segített bennünket az, hogy nemcsak a tárgy egyetemi oktatói, hanem valamennyien a közigazgatási joggal foglalkozó gyakorló szakemberek is vagyunk, illetve voltunk. Ez a könyv a közigazgatási jog alapfogalmait, alapintézményeit feldolgozó, ugyanezen kiadó által gondozott "Általános Közigazgatási Jog" című könyvvel együtt mutatja be a közigazgatási jog általános részét. Reményeink szerint könyvünket szívesen forgatják majd a közigazgatási gyakorlat szakemberei is és azok is, akik az eljárásjoghoz elméleti igénnyel nyúlnak.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára