A történet valamikor az elmúlt évszázad utolsó éveiben kezdődött, amikor a Műemléklapban először jelentek meg Nagy Gábor műemlékvédelemmel kapcsolatos cikkei. A visszatérően nem is tudom címmel kezdődő írások enyhe bizonytalanságot sejtető felütése valahogy különösnek hatott akkoriban, a műemlékes szakma chartákkal körülbástyázott magabiztos világában.
Az egyre sokasodó cikkek első sorozata 2002-ben jelent meg kötetbe rendezve, amit 2007-ben követett a második, amikor is már jól érezhető volt, hogy a nem is tudom-ban kifejeződő sok kicsi kérdőjel bizony érzékeny kijelzése a műemlékvédelem szaporodó kérdéseinek, kételyeinek, belső problémáinak. Végül eljutottunk a máig, a harmadik kötetig, amelyben a nem is tudom már nem is kérdés, hanem állítás, egy megzavart és önmagában is megosztott szakma állapotjelzője lehet.
E folyamat követése akár szomorú is lehetne, ha az írások szigorúan szakcikkek lennének, de hál Istennek ennél többről van szó. Örökségvédelem kapcsán az építészet, tágasabban a kultúra területein járunk, és ezeket a kalandozásokat finom humor szövi át, feloldva a nem is tudom-ban rejlő, olykor nehéz kérdések súlyát. És ahogyan az írások sorában előre haladunk, egyre inkább személyessé válik a hang, és egyre kiterjedtebb a kalandozások területe, beleférnek az élet kisebb-nagyobb, fontos és kevésbé fontos történései, a szakirodalom irodalommá tágul.
Kerner uram a 3-as számot kapta, ami a számmisztikában nem nagyon hívők számára is nyilvánvalóan a teljességet jelenti írja a szerző a kötet egyik írásában (Eötvös Károly lába nyomában). S ha ez igaz, akkor a sorozat ezzel a kötettel vált teljessé. (Cságoly Ferenc)
Gábor Pataki is the deputy director of the Art History Research Institute of the Hungarian Academy of Sciences, along with his colleagues György Szücs, András Zwickl, the museologist of the Hungari...
Online ár:
2 890 Ft
Online ár:
4 490 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára