Hiszem, hogy máig széles azoknak a versolvasóknak tábora, akik előtt még jól ismert a boldog emlékű Székely László életműve. Századunk derekán az Új Ember kiváló újságírója, Ijjas Antal írt róla, pályája zenitjén, az akkori Nemzeti Újságunk hasábjain. Szimbolizmusa vonásairól is átfogó ismertetést adott. A költő, egyik versében, melynek ríme: A parton ülők panasza, a vizek és az óceánpart millióit szemléli, akik csüggedten és remény nélkül élnek, s ajkukról nem fogy el a panaszok áradata. Ilyen a mi megsebzett világunk is, melynek arcán két világháború kormos szégyenfoltja látható, és amelynek lelkét ma Bosznia és Koszovó háborújának szörnyűségei, s az exodusok, menekülések félelmei terhelik. Ki kiált ma próféta után, mint Péter tette a Genezáret tavára ereszkedett viharban: – Uram, a lelkünk! – Tűnődöm elmúlt éveimen, milyen partokon nőttem fel és éltem, amíg az értől az óceánig jutottam? Kertünk alatt futott a gyorsvizű Tolcsva patak, szülőhazám vize; később az anyai örökség községében a Bakony-ér folyt szomszédságunkban. Aztán a diákévek Tapolca és Perint patak-partjai jöttek, a Kapós folyó és a Sió, az öreg Duna, belvárosi kőlépcsős partjaival. Nyugtalan éveinknek voltak-e prófétáik, akik a mély vizek zúgását, élő vizek forrását jelentették? Nekünk is, Európának is. Jött-e a várt és szomjazott művészek, írók, költők sora?
Online ár:
2 390 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára