Az orvostudomány fejlődésével az idegrendszer sérülései nyomán jelentkező megismerési zavarok ma már korántsem számítanak kuriózumnak, hanem mindennapi életünk szerves részévé váltak. A vaszkuláris léziók, az Alzheimer- és Parkinson-kór, valamint a koponyasérüléseket és számtalan más neurológiai károsodást követő változatos deficitek következményei hozzátartozóinkon keresztül ma már szinte mindannyiunkat érintenek. A kognitív neuropszichológia az egészséges emberek laboratóriumi pszichológiai vizsgálata alapján megalkotott elméleti modellek segítségével próbálja meg feltárni, hogy az idegrendszer meghatározott sérülései a megismerő folyamatok mely komponenseit érintik. Kötetünk az első magyar nyelven megjelenő kognitív neuropszichológiai tematikus mű, amely egyszerre mutat be érdekes esettanulmányokat és különféle neurológiai betegcsoportokkal végzett laboratóriumi vizsgálatokat. A kötetben szereplő tanulmányok részletesen foglalkoznak az emlékezet, a tárgylátás és a nyelv sérüléseivel, valamint bemutatják a jelenleg ismert modern elméleti modelleket és vizsgálóeljárásokat. Számos, a közelmúltban lefordított és adaptált neuropszichológiai teszt, eljárás kerül bemutatásra. Bízunk benne, hogy kötetünket a gyakorló szakemberek és az idegrendszer sérülései iránt érdeklődő kutatók is haszonnal forgatják majd.
Ha valaha előfordult már velünk, hogy a félelemtől vagy az idegességtől összeszorult a gyomrunk; hogy a stressz hatására hasmenés tört ránk, nem bírtunk enni, vagy éppen a szokásosnál jóval többet ...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 058 Ft
Eredeti ár: 5 950 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Kiadói ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára