Valamikor a kilencvenes évek közepén Michael Parker őrnagy egyszer együtt teázott
Diana walesi hercegnővel és az anyakirálynővel.
Amikor a hercegnő azt mondta: - Már úgy várjuk a századik születésnapját -, az
anyakirálynő így válaszolt: Ó, ezt nem szabad mondani. Szerencsétlenséget hoz,
illetve hát lehet, hogy elüt egy nagy piros busz. Parker erre azt mondta, ez igen
kevéssé valószínű, mire az anyakirálynő: Nem, nem szó szerint, hanem átvitt
értelemben. Mert nem lenne rémes, ha az ember egész életében azt csinálná, amit
kell? Nem inna, nem dohányozna, nem enne finomakat, sokat edzene, meg minden
olyasmit tenne, amihez nincs sok kedve, és akkor egyszer csak elüti egy nagy piros
busz, és ahogy a kerekek szétlapítják, közben arra gondol: "Ó, istenem, milyen jól
berúghattam volna tegnap este!” Az embernek úgy kellene élnie, mintha másnap
elütné egy nagy piros busz. Parker akkor arra gondolt, az anyakirálynő pontosan így
élt. Sőt, tette hozzá: "minden napot csodás meglepetésként köszöntött."
A szép és fiatal Erzsébet királyné népszerű alakjával A király beszéde című Oscar-díjas filmben találkozhatunk.
Károly Róbert a számtalan Árpád-házi király után az első, aki nem magyar születésű volt, és uralkodói pályája kezdetén még nyelvünket sem ismerte. A francia-olasz Anjou családból származott, és hiá...
Online ár:
1 611 Ft
Eredeti ár: 1 695 Ft
Online ár:
1 611 Ft
Eredeti ár: 1 695 Ft
Online ár:
2 375 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján