A szemet mindig is a lélek tükrének tartották, pedig akár a test tükrének is nevezhetjük. Az egyre fejlettebb technikai eszközöknek köszönhetően mára már tudjuk, hogy a szem tulajdonképpen nem más, mint a különböző testi funkciók és állapotok miniatűr számítógépes kijelzője. Az íriszdiagnosztika a szem szivárványhártyáján, vagyis az íriszen bekövetkező elváltozások elemzésével foglalkozik. Az íriszdiagnosztikai térképeken minden egyes szerv beazonosítható, az elváltozások azonban nem elsősorban betegségeket jelentenek, sokkal inkább hajlamokra, alkati felépítésre és gyógyulási képességre engednek következtetni. Az íriszdiagnosztika legnagyobb előnye a megelőzésben rejlik, hiszen a szöveti változások a szivárványhártyán már azelőtt megjelennek, hogy az esetleges panaszok ténylegesen bekövetkeznének.
Az íriszdiagnosztika többek között megmutatja
a páciens alkati erősségeit, fizikai állapotát, veleszületett erősségeit és gyengeségeit;
a kémiai- és tápanyagszükségleteket, a környezetből származó mérgező anyagok felhalmozódásának helyét;
az idegrendszer állapotát;
a szervezet kezelésekre adott válaszait;
"Csak házas emberek tudják igazán megérteni, hogy hogy lehet valaki egyszerre nyomorult és boldog is." Chris Rock Fiatal korunkban általában azért küzdünk, hogy megszerezzünk egy férfit, majd a...
Online ár:
4 837 Ft
Eredeti ár: 5 690 Ft
Online ár:
5 075 Ft
Eredeti ár: 5 970 Ft
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
2 032 Ft
Eredeti ár: 2 390 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján