A kötet Dávid Gábor Csaba több mint harminc éven át folytatott Wesselényi-kutatásainak eredményeit tartalmazza. Vizsgálódásainak középpontjában Wesselényi Miklós Balitéletekről című röpirata áll: bemutatja a mű keletkezési körülményeit, szerkezeti és formai sajátosságainak előképeit, foglalkozik a szerző eszmerendszerének gondolati előfutáraival, Wesselényivel, a nemzetnevelővel és a szépíróval, valamint az „árvízi hajós” vallásosságával, továbbá az Oszmán Birodalomról kifejtett nézeteivel. Igazi szenzáció Wesselényinek az Erdélyről és Magyarországról írt Honismertetése; mely itt jelenik meg először. Kötetünk szövegkritikai kiadásban közli Wesselényi mai értelemben vett szépírói műveit, a nyomtatásban megjelent két Ségur-fordítást, a hagyatékban megtalált mesét (Mese az indulatokról / A Farkas s a bárány) és a Naplójába két változatban bejegyzett epigrammát. Gondos elemzésük során Dávid mind a mesében, mind az epigrammában egyszerre tudott bibliai és aktuálpolitikai indíttatást kimutatni.
Ez a könyv az első kísérlet a roma irodalom egy könyvben történő rendszerbe foglalására, az első munka, mely áttekintést kíván nyújtani a roma irodalom fejlődési folyamatairól, a kezdetektől napjai...
Online ár:
4 880 Ft
Online ár:
1 690 Ft