„A Genezis teremtés-beszámolója a 20. században a kreacionista-evolucionista vita áldozatává vált, mely vita során a teológia elsikkadt. (…) Milyen Isten az, aki a világot teremtette? Milyen segítséget kap az egyház a teremtés értelmezéséből missziójához, küldetéséhez? Ezekre a kérdésekre igyekeztem választ adni, de nem gondolom, hogy a zárszó egyúttal végső szó is lenne. A mai nyugati társadalomban a vallásos élményeket a történelem és a természettudomány szemszögéből vizsgáljuk és értelmezzük. Aminek egyik következménye, hogy a mítosz elveszítette azon erejét, hogy az embert a vallásos eszmékkel válaszra ösztönözze. A bibliai elbeszélőket és költőket nem érdekli, a világ hogyan keletkezett. Azt viszont lankadatlan érdeklődéssel vizsgálják, Isten szuverenitása hogyan érvényesül. A szövegek mitikus értelmezése a misszió felé mutat. Posztkommunista, posztmodern társadalmunkban a bibliai teremtés mítoszként való értelmezése új kapukat nyithat Krisztus egyháza előtt.”
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Egyszer az amerikai Time magazin egyik riporternője kért tőlem interjút. Azt kérdezte, vajon a jelenlegi trend elvezet-e a vallástól. Azt válaszoltam, hogy a trend a vallástól nem vezet el, de ann...
Online ár:
2 083 Ft
Eredeti ár: 2 450 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján