Ebben a három évtizedben, noha változó ütemben és mértékben, a magyar sport sokkal több örömet szerzett a rajongóknak, mint manapság. Még méricskéléssel se érdemes kísérletezni. Úgynevezett nemzeti sportágaink mára ha nem is haltak ki, de kevés kivételtől (kajak-kenu, úszás) eltekintve a töredékét nyújtják örömben annak, mint, mondjuk, a hatvanas-hetvenes években. Akkortájt mindig akadt valami, ami duzzasztotta a nemzeti keblet; még atlétikában is akadt olyan év, amikor Európa legjobbjai között tartottak bennünket számon - világrekordereink, olimpiai bajnokaink voltak. Hogy kinek ajánljuk? Azoknak, akik megélték azt a bizonyos három évtizedet, és miként könyvünk lektora, Vitray Tamás - minden idők legnevesebb magyar tévé-sportriportere -, boldogan fedezik fel újra és újra egykori kedvenceik hősies és kevésbé hősies tetteit, szerepléseit. És azoknak is, akik a mai sportvilágból - hála a televíziós kínálatnak - mindenről „élőben” értesülnek, ami ma érdekes, viszont szeretnék tudni azt is, ami korábban, esetleg a születésük előtt történt. Javaslom, hogy olvassák, és legyenek büszkék is rá. Végtére a sport ugyancsak a mi közös történelmünk, és az a nemzet, amelyiknek nincsen múltja, annak jövője sincs, az építkezni se tud mire.
18 helyszín, 3 kategória, 85 versenyző - egymásnak feszülő gladiátorok, üvöltő lóerők, a végletekig kiélezett harcok, több millió néző. Ez lenne a MotoGP? Igen, és mégis jóval több. Mint ahogyan a ...
Online ár:
1 890 Ft