1526: a végzetes mohácsi úttévesztés

Összefoglaló

Bevezetés: A magyar történelemírás rendkívül egyoldalú módon elemzi a mohácsi csata történetét.
Szemlélete évszázadok óta semmit nem változott: csak a csatavesztés körülményeit vizsgálják, kiemelve a vezérek felelősségét, a hibás döntéseket, a csatatér helytelen kiválasztását, a magyar haderő számbeli hátrányát és felkészületlenségét.
Az erőviszonyokat ismerve ma már világosan látható, hogy a magyar seregnek semmi esélye nem volt a török haderővel szemben, s még akkor sem lett volna, ha Szapolyai János, erdélyi vajda és Frangepán Kristóf horvát hadai időben megérkeznek a mohácsi csatatérre. Ezt annak idején maga Tomori Pál fővezér is így látta és három hónappal a csata előtt azt tanácsolta a királynak, hogy kössön békét a törökökkel.
A valódi kérdés az, hogy kinek az érdeke volt, hogy sor kerüljön a csatára?
A magyarok érdeke?
Bizonyosan nem! A magyarok érdeke az lett volna, hogy elkerüljék a biztos vereséget jelentő csatát.
Az történt, ami előrelátható volt, és 1526. augusztus 29-én a magyar sereg súlyos vereséget szenvedett.
Mi volt a török hadsereg célja?
Az ország megszállása?
Nem!
Beszéljenek a tények!
Kinek hozta a legnagyobb hasznot a mohácsi veresé? A töröknek?
Nem!
Hát akkor kinek?
Egyértelműen a Nyugatnak és a kor nyugati nagyhatalmának, a Habsburg Birodalomnak!
A könyv mindezt világosan bemutatja.